A kutyákkal felnövő gyermekeknél kisebb az asztma kialakulásának a kockázata
Kutatók több mint egy millió gyermek esetében vizsgálták, milyen összefüggés áll a kisgyermekkori kutyatartás és a későbbi asztma kialakulása között. Már ezt megelőzően is vizsgálták ezt a kérdést, de egyértelmű eredményt eddig nem hoztak a kutatások. A legfrissebb kutatás kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik kutyákkal együtt nőttek fel, 15%-kal kisebb százalékban lettek asztmásak.  

Összesen mintegy egy millió gyermek vett részt abban a kutatásban, amelyben a kutatók kilenc különböző országos adatbázis nyilvántartott adatait vetették össze. A kutatás célja az volt, hogy feltárják, vajon azok a gyerekek, akik állatok közelében nőnek fel, eltérő arányban lesznek-e asztmásak.


"Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a vidéken, tanyán felnövekvő gyerekek esetében körülbelül 50%-kal kevesebb az asztmás. Kíváncsiak voltunk, vajon ez igaz-e abban az esetben is, ha kutyát tart otthon a család. Eredményeink igazolták a "vidéki életmódhoz" kötödő elméletünket, és az is feltárult, hogy azok a gyerekek, akik kutyás háztartásban nőttek fel, 15%-kal kisebb arányban voltak asztmások, mint a kutyátlan gyerekek. Mivel egy ilyen óriási adatbázishoz volt hozzáférésünk, így számos, ide kapcsolódó adatot, mint például a szülők betegségeit, figyelembe tudtuk venni." - mondta Tove Fall, a kutatást vezető orvos. 


Svédországban mindenki rendelkezik egy egyedi személyi számmal. MInden egyes orvosnál tett látogatás, és a felírt receptek egy országos adatbázisban kerülnek rögzítésre, amely hozzáférhető a kutatók számára. Még a kutyák nyilvántartása is kötelező 2001 óta. 


Ezek a kutatási eredmények összefüggéseket tárnak fel, azonban nem adnak választ arra a kérdésre, vajon hogyan és mi módon segíti az állatok közelsége az egészség megőrzését. 


Forrás: sciencedaily.com, foto: Noel Zia Lee (flicker.com)
2016 JAN 26 16:48:27/