A tiniknek a vegyszermentes kozmetikumok ajánlottak
Egy friss kutatás szerint, a vegyszermentes kozmetikumok és samponok használatával gyorsan csökkenthető a tinilányok szervezetében a hormonháztartásukat megzavaró vegyi anyagok mennyisége.

Állatokon végzett kísérletek már kimutatták, hogy a legtöbb higiéniai termékben megtalálható adalékanyag – többek között a ftalát, a paraben, a triklozán vagy az oxibenzon – zavart okoz a hormonháztartásban. Mivel ezeket a szereket főleg a lányok és a nők használják, ők vannak kitéve a legnagyobb mértékben a veszélynek. A kutatást vezető Kim Harley, a Kalifornia Egyetem Környezetvédelmi Kutató és Gyermek Egészségügyi Központjának szakembere szerint leginkább a tinilányokat kell félteni, hiszen ők az átlagnál többet szépítkeznek, ráadásul a szervezetük még fejlődésben van.


A kísérlet során száz hispán tinédzsert kértek meg, hogy három napon át használjanak vegyszermentes sminket, sampont, testápolót, egyéb higiéniai szereket, és megállapították, hogy ez alatt a rövid idő alatt is 27-45 százalékkal csökkent vizeletükben a hormonkárosító kemikáliák mennyisége.


Az Environmental Health Perspectives című lapban közzétett tanulmány szerint az Egyesült Államokban nem megfelelő a higiéniai termékek és kozmetikumok szabályozása, és a termékeken kevés adat található meg az összetevők egészségügyi hatásairól. Pedig a hormonkárosító vegyi anyagok viselkedési problémákat, elhízást vagy akár rákot is okozhatnak. Harley szerint erre fontos lenne odafigyelni, és főleg a tiniknek kellene elkezdeniük vegyszermentes termékeket vásárolniuk, mert ezzel számos későbbi problémát előzhetnének meg.


Forrás: Medipress - Fotó: Pixabay
2016 MÁJ 12 09:00:00/