Itt a tél - hogyan kerüljük el és kezeljük a fagyási sérüléseket
Itt a tél, egyre hidegebbek a napok, egyre több helyen figyelmeztetnek bennünket, hogyan készítsük fel otthonainkat és az autónkat a hidegre, de vajon találkozunk-e megfelelő tájékoztatással, hogyan védjük meg bőrünket a fagyos viszonyok között? 

A józan ész azt diktálja, hogy vegyük elő a téli ruházatot, de azok, akik télen is a szabadban dolgoznak, vagy szeretnének kint időt tölteni, alaposabb felkészülés szükséges. Az extrém téli hideg két komoly bőrproblémát okozhat, ebből a komolyabb, ám szerencsére ritkább a fagyási sérülés.


A legtöbben már hallottunk a fagyási sérülésekről, bár szerencsére legtöbben személyesen még nem tapasztaltuk, milyen roncsolást okozhat. Fagyási sérülésekről akkor beszélhetünk, ha a hidegnek kitett szövet hőmérséklete eléri a fagypontot, és sérülnek a bőr, a vérerek, az idegek és az izmok szövetei. A fagyási sérülés esetén a bőr kifehéredik vagy vörös, és általában érzéketlen. Égési sérülésekhez hasonlóan, a fagyási sérüléseknek is több fokozata van. Enyhébb esetekben a bőr teljesen regenerálódhat, közepes mértékű sérülés esetén a bőr felhólyagosodhat, míg súlyos fagyási sérülés esetén az érintett ujj, vagy akár végtag amputációja is szükségessé válhat.


Fagyási sérülések megelőzése érdekében ügyelni kell a törzsön kívüli testrészeken, mint például a kéz és a láb ujjai, a fülek és az orr, a normál testhőmérséklet fenntartására. Ehhez megfelelően védenünk kell ezeket a testrészeinket a hidegtől, továbbá a törzsön is fenn kell tartani a normál testhőmérsékletet. Ha a törzs hőmérséklete túl alacsonyra csökken, a keringési rendszer a túlélés érdekében csökkenti a végtagokba irányuló véráramlást. Ez segít a normál testhőmérséklet fenntartásában, azonban sajnos ilyenkor rohamosan nő a végtagok számára a fagyási sérülés veszélye. 


Néhány tanács a fagyási sérülések megelőzése érdekében:

  • Öltözzön rétegesen. A bőrrel közvetlenül érintkező réteg olyan anyagból legyen, ami el tudja vezetni a bőr felületéről az izzadtságot.
  • Minden testfelületet takarjon el, főleg a füleit, fejét, nyakát, a láb és a kéz ujjait.
  • Viseljen egyujjas kesztyűt, ezek rendszerint melegebbek, mint az ötujjas.
  • Olyan zoknit, harisnyát viseljen a csizmában, amely elvezeti az izzadtságot és nem túl szoros. A túl szoros zokni elszoríthatja a megfelelő véráramlást.
  • Ne igyon alkoholt, mielőtt kimenne a nagy hidegbe. Az alkohol dehidratál, és csökkenti az éberséget.
  • Ha például túrázni indul, mondja el másoknak, hova, milyen útvonalon indul, hogy baj esetén ön után tudjanak menni, ha a megbeszélt időpontban nem térne vissza.
  • Bármennyire is fázik, maradjon állandó mozgásban. 


Ha már fagyási sérülést szenvedett, a kezelés első sorban az érintett szövet fokozatos, normál testhőmérsékletűre melegítésével kezdődik. A fagyási sérülés sürgősségi esetnek számít, így legjobb, ha a megfelelő sürgősségi osztályon kezelik. Ha ez nem lehetséges, és a helyszínen kell a kezelést megkezdeni, az érintett bőrfelületet legfeljebb langyos, testmeleg vízbe kell meríteni (egy ilyen esetben még a hideg víz is melegebb, mint az érintett felület). Ha nem áll rendelkezésre víz, az érintett bőrfelületet egy normál testhőmérsékletű segítő meleg testrészhez kell helyezni. Soha ne mártsa a fagyási sérülés által érintett bőrfelületet meleg vagy forró vízba, mert ez további szövetsérülésekhez vezethet.


A másik, jóval elterjedtebb, de kevésbé veszélyes téli bőrpanasz az úgynevezett hidegkiütés. Egyeseknél viszkető kiütések jelentkeznek a bőrön a téli hónapokban. Súlyosabb esetekben az érintett testfelület feldagadhat és fájhat. A hidegkiütés kezelésére általában hasznos lehet az antihisztamin hatóanagú gyógyszerek szedése. Számukra is hasznos, ha védik a bőr felületét a hidegtől, és érdemes még azelőtt elkezdeni az antihisztamin szedését, mielőtt kitennék magukat a nagy hidegnek.


Forrás: www.advdermatology.com - fotó: kellinahandbasket (flickr.com)
2015 NOV 26 14:05:00/