Melanóma: a divat okozza?
Társadalmi-gazdasági változások, illetve divatok lehetnek az okozói annak, hogy egyre több melanómás esetet diagnosztizálnak világszerte.  

Egy új tanulmány szerint az elmúlt száz évben megfigyelhető változások a divatban, és általában az öltözködésben jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy ma többször fordul elő a melanóma. A kutatók abból a feltevésből indultak ki, miszerint nem egyszerűen a korai felismerés és a jobb kezelési gyakorlat miatt nőtt meg a melanómával kezelt betegek száma az utóbbi évtizedekben, hanem egyéb tényezők is közrejátszhattak.


Az 1900-as évektől kezdve vizsgálták meg az öltözködési stílusok, társadalmi normák, egészségügyi kezelések, a barnult bőr megítélése, a gazdasági jellemzők és az utazási szokások változását. Ezek alapján időszakokat határoztak meg, amelyeken belül a bőr napnak való kitettségét igyekeztek pontosan megállapítani. Például a 20. század elején a testet szinte teljesen elrejtették a ruhák, a porcelánbőr volt a divat, miközben a napbarnítottságot az alacsonyabb társadalmi rétegekhez kötötték, mivel ők dolgoztak a szabadban.


Az egészségügyi ellátás változásai is fontosak: szintén a század elején úgy gondolták, hogy az angolkór és a tuberkolózis gyógyításában a napfénynek szerepe lehet, és általában egészséges dolog a napozás. Érdekes módon ezzel összefüggésben megváltozott a barnult bőr megítélése is, a jó életminőség és egészség szimbóluma lett. A melanóma kialakulási valószínűsége pedig ezeknek megfelelően nőtt vagy csökkent az évtizedek során.



Forrás: www.sciencedaily.com