14. alkalommal rendezik meg a Tudás útja futóversenyt
Budapest egyetlen, kifejezetten egyetemi hosszú távú utcai viadalára a Tudás útja futóversenyre, november 9-én kerül sor már tizennegyedszer.
Az eseményen a résztvevők két számban, félmaratonin és 6 kilométeren indulhatnak. A rajt és a versenyközpont a Nagyvárad téren, a Semmelweis Egyetem előtt lesz, a futók pedig 11 órakor vágnak neki a versenynek, amely hivatalos félmaratoni Budapest-bajnokság és nyílt egyetemi-főiskolai Európa-kupa is egyben.
A verseny hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a cél a félmaratoni táv esetében szintén a Nagyvárad téren lesz, míg a hat km-es távot teljesítők útvonala a Magyar Tudományos Akadémiánál (MTA) ér véget.
Az előzetes, online nevezési határidő november 1., jelentkezni a tudasutja.hu weboldalon lehet a nevezési díj befizetésével együtt.
A Tudás útja fővédnöke Lovász László, az MTA elnöke, védnökei pedig Simicskó István sportért felelős államtitkár, valamint Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár.


Mi a véleménye?

Olvassa el mit írtak olvasóink és ossza meg saját gondolatait!
Forrás: MTI