A Gift of Life program keretében megműtötték az első vajdasági gyereket
A Rotary klubok által létrehozott Gift of Life – Ajándékozz életet! programban megműtötték az első vajdasági gyereket, a 12 esztendős magyarkanizsai Szalai Viktor az aortaszűkület miatt végrehajtott operációt követően elhagyhatta a Szegedi Tudományegyetem gyermekgyógyászati klinikáját.
A hatodik osztályos fiú édesanyja, Szalai Erzsébet csütörtökön újságíróknak elmondta: Viktornál egy fül-orr-gégészeti műtét során mért rendkívül magas vérnyomás és erős vérzés után derült ki, hogy kardiológiai kivizsgálásra van szükség.
Rácz Katalin gyermekkardiológus közölte, hogy a részletes vizsgálatokon kiderült: a fiú főverőere 16 milliméteres átmérő helyett 3-4 milliméteresre szűkült. A műtétet Bogáts Gábor végezte el, a szakember a beszűkült részt kivágta és egy áramlást biztosító vezetéket ültetett be.
A fiú néhány hónapig még gyógyszeres kezelésre szorul, de teljes értékű életet élhet, akár kerékpározhat és az iskolai focicsapatba is visszatérhet, ahol kapusként játszott - jegyezte meg a főorvos.
Lengyel Tamás, a Magyar Rotary District kormányzója emlékeztetett rá, hogy a Gift of Life program Magyarországon 1991-ben indult el negyven gyermek egyesült államokbeli szívműtétjével és harminc orvos továbbképzésével.
A magyar rotarysták 2014 nyarától a környező országokban élő szívbeteg gyermekeken segítenek. A programot a Budapest-Tabán Rotary Klub koordinálja, de a csaknem félszáz hazai szervezet közül már tizenhat bekapcsolódott a műtétek anyagi hátterének előteremtésébe – mondta a kormányzó.


Mi a véleménye?

Ossza meg velünk!
Forrás: MTI - Fotó: Travis (Flickr.com)
2014 DEC 20 21:57:32/