A bal kezünk tudja, mit csinál a jobb
Mindannyian ismerjük a mondást, miszerint „a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal”. Nos, ez a tudomány mai állása szerint egyáltalán nem így van: a jobb kezünk jobban képben van ilyenkor, mint hinnénk.
A kutatás során kezdetben az egyszerű motoros képességeket tesztelték a szakemberek mindkét kézen 53 résztvevő esetében, majd a virtuális valóság kontextusában mutatták meg a résztvevőknek saját kezük szimulált változatát. Az első kísérlet során az önkéntesek egy sor mozdulatsort mutattak be a jobb kezük ujjaival, miközben a képernyő virtuális bal kezük mozgását mutatta. Ezt követően az önkéntesek egy motorkesztyűt húztak a bal kezükre, amely úgy mozgatta ujjaikaz, hogy azok a jobb kéz ujjmozgásait kövessék. Közben a képernyő megint a virtuális balkéz mozgását mutatta a jobb helyett.

„A szakemberek felfedezték, hogy amikor az önkéntesek a jobb kezükkel gyakoroltak különféle mozdulatsorokat az ujjaikkal, miközben 3D virtuális valóság headsetben nézték a bal kezüket, a bal kezük a gyakorlatsor után hatékonyabban használható volt. Vagyis minden jel arra mutat, hogy a bal kéz odafigyelt, mi történik a jobbal és mindez fordított esetben is épp így van. Ilyenkor becsapjuk az agyat. Az egész kísérlet arról szól, hogy miként kombinálható a szoftverfejlesztés és az idegtudományok” – mondja a kutatást vezető Roy Mukamel, a Tel Aviv-i Egyetem pszichológia professzora.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2016 DEC 22 09:00:00/