A cheddar és a krémsajt fogyasztása növeli a mellrák kockázatát
Ha valaki túl sok cheddar és krémsajtot fogyaszt, akár 50 százalékkal is növelheti a mellrák kialakulásának kockázatát – állítja egy friss tanulmány.
A legtöbb tejtermék – a joghurt kivételével – összefüggésbe hozható a rákbetegséggel, mivel ezek az IGF-1 nevű növekedési hormont tartalmazzák, amely a jóindulatú sejteket rosszindulatúvá teheti, s ilyesformán a mellrák kialakulását segíti. Emellett a növekedési hormon a túlsúlyért is felel, amely máris 13 ráktípus kockázatát növeli.

A New York-i Roswell Park Cancer Institute munkatársai több mint 3 ezer nőt vizsgáltak egy 11 éves perióduson keresztül, akik közül 1941-en küzdöttek mellrákkal. Minden résztvevő napi tejtermék-fogyasztása elemzésre került. Mint kiderült, a sajtfogyasztás mintegy 53 százalékkal növelte a mellrák kialakulásának esélyét, míg a joghurt fogyasztása épp csökkentette azt, méghozzá 30 százalékkal.

„A tejtermékek komplex tápanyagokat és egyéb összetevőket tartalmaznak, amelyek részben pozitívan, részben negatívan befolyásolják a mellrákra való hajlamot. A megoldás a mértéktartásban, illetve a kiegyensúlyozott, változatos étrendben rejlik” – mondja Dr. Susan McCann.

A szakemberek szerint azok, akik mértékkel fogyasztanak sajtot és egyéb tejtermékeket, valamint a joghurt is étrendjük része, nem kell, hogy aggódjanak a mellrák miatt.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 MÁR 27 12:00:00/