A csontritkulásos törések négyötödét nem kezelik megfelelően az Osteoporosis-társaság szerint
A töréseket elszenvedők nyolcvan százaléka nem kap megfelelő ellátást - mondta a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) főtitkára sajtótájékoztatón - valamint Magyarországon csaknem egymillió embert érint a csontritkulás, de még a csonttörést elszenvedő betegek fele sincs tisztában az állapotával!  
Takács István a társaság huszonöt éves munkájáról szólva azt mondta, a MOOT megalakulásakor az első olyan szakmai társaság volt, amely több szakmát fogott össze. Ennek az interdiszciplináris munkának az eredményeképpen alakult meg az országos centrumhálózat, amely a betegek százezrei számára biztosítja a legmagasabb szintű ellátást. 
A centrumok munkájának köszönhetően hét év alatt Magyarországon az osteoporosis következtében kialakult csonttörések száma 88 ezerről 48 ezerre, ezen belül a csípőtáji törések száma 18 ezerről 11 ezerre mérséklődött. A teljes lakosságszámhoz viszonyítva ilyen jelentős mértékű csökkenést más államban még nem regisztráltak - tette hozzá a szakember.
Kiemelte azonban, hogy az érintetteknek csupán a húsz százaléka kap megfelelő kezelést, amely nélkül ötször nagyobb eséllyel következik be a következő törés. 
A szakember kitért arra, hogy a csontritkulásban szenvedő betegek gyógyszerszedési szokásai rendkívül rosszak. A betegek csupán harmada szedi az osteoporosis elleni gyógyszert a kezelés első évének végén, ez az arány a második évre 12 százalékra csökken, így a betegek nyolcvan százalékánál nem érhető el a lehetséges terápiás hatás, holott a legmodernebb ellátások is csak a teljes, kétéves kezelés után fejtik ki a csonttörés kockázatát csökkentő hatásukat.
A főtitkár szerint az ideális az lenne, ha a menopauzán áteső nők és a hatvanévesnél idősebb férfiak egyszer átesnének szűrésen. Kérdésre válaszolva a szakember elmondta, hogy előbb nincs értelme szűrést végezni, mert nem lehet következtetni a betegségre. A megelőzésről szólva Takács István elmondta, hogy a kalciumban és D-vitaminban gazdag étrend és a mozgás nagyban elősegíti a csontszerkezet állapotának megőrzését.
A fennállásának huszonötödik évfordulóját idén ünneplő MOOT ezért hirdeti meg "Tovább ne törj!" elnevezésű kampányát, amellyel a betegek és az egészségügyi dolgozók figyelmét szeretné felhívni az újbóli törések fokozott kockázatára és a megelőzés lehetőségére. 
A társaság május 28-30-án tartja ünnepi közgyűlését és kongresszusát Balatonfüreden.


Forrás: MTI - Fotó: CJ Sorg (Flickr.com)
2015 MÁJ 21 21:13:29/