A dohányzásellenes kampány miatt 53 millióval kevesebb a dohányosok száma
A dohányzás visszaszorítását megcélzó kampányok a jelek szerint sikeresnek mondhatók: 53 millió ember tette le a cigarettát a világ 88 országában 2008 és 2014 között – derül ki egy friss kutatásból.
A washingtoni Georgetown Lombardi Comprehensive Cancer Center munkatársai szerint több mint 22 millió életet sikerült megmenteni a dohányzás visszaszorítását célzó kormányzati intézkedésekkel és az hozzájuk kapcsolódó, tudatosságot növelő kampányokkal az elmúlt években.

„Eredményeink segíthetnek azoknak az országoknak is, ahol még nem léptek életbe hasonló intézkedések, és a dohányzás a lakosság jelentős részének életét követeli. Jelenleg az általunk vizsgált 196 olyan ország felében még nem vezettek be érdemi dohányzás elleni intézkedéseket” – mondja a kutatást vezető David Levy onkológus professzor.

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 2005-ben terjesztette ki dohányzásellenes kampányát, amelyet 2015-ig összesen 186 ország ratifikált. A feltételek között szerepel a középületek dohányzásmentessé tétele, a dohánytermékek ÁFÁ-jának növelése is, többek között.

A szakemberek szerint a magasabb adó évente 7 millió ember életét menti meg, míg a dohányfüstmentes közterületeknek 7 millió életet köszönhetünk.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2016 DEC 19 16:00:00/