A homeopátia
A homeopátia szelíd, mellékhatásmentes gyógyítás, mely a hasonlóság elvén alapszik. Hippokratesz, a híres ókori görög orvos is említést tesz erről egy munkájában. Több száz évvel később, a Németországban született Samuel Hahnemann ( 1755-1843) volt az, aki a homeopátia szabályait megalkotta, a terápiás elveket összefoglalta.

„ Similia Similibus Curentur" jelentése szerint, ugyanazon anyagok, melyek  a betegséget okozzák,  gyógyító hatással is rendelkeznek. Ő figyelte meg és írta le először, hogyan hatnak a beteg szervezetre a gyógyszerek. Megkülönböztette az akut és krónikus betegség fogalmát, míg az előbbi gyorsan kialakul és egy  átmeneti időszak után múlik, utóbbi visszatérésével számolni kell, sok esetben  élethosszig. Felismerte és hangsúlyozta, hogy a betegségek, járványok kialakulásában a rossz higiénés körülményeknek szerepe van. Híres kísérlete során először magán  próbálta ki a kinafa toxikus hatását, melyet a váltóláz gyógyítására használtak. A szer bevétele  után  a betegségre jellegzetes tünetek léptek fel. A toxikus dózis fokozatos csökkentésével  sikerült gyógyító hatást elérni. Az első  kísérletet számos hasonló követte, tapasztalatait  könyveiben ( Materia Medica, A gyógyítás tudománya, Tanulmányok a krónikus betegségekről) tette közzé.

A pácienssel való találkozás során  a  tünetek egyedi jellegzetességeit,  a fizikai, mentális állapotot   egyaránt figyelembe véve lehet terápiás javaslatot tenni. Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy a homeopátia holisztikus gyógyító eljárás. Holisztikus, mert az embert a maga teljességében, az egyes tüneteket, panaszokat egymással összefüggésben vizsgáló módszer. A homeopátiás készítmények jelentős része  növényi, állati, ásványi  illetve szerves  anyagokból készül. A gyógyszerek előállítása során a kiindulási anyag  egy jellegzetes hígítási eljáráson, dinamizáláson esik át. A mindennapi gyakorlatban  leggyakrabban a tízes (DH ) illetve százas (CH) hígítással találkozhatunk. A leggyakoribb gyógyszer forma a golyócska, a tubus illetve a cseppek, de létezik kúp, injekció sőt kenőcs forma is.

A homeopátia a szervezet öngyógyító törekvéseit támogatja, akut és krónikus betegségeknél egyaránt hatásos lehet.

2014 ÁPR 10 18:52:00/