A homeopátia alkalmazása
A homeopátia görög eredetű szó, mely a homoiosz = hasonló és pathosz = szenvedés, kór szavak összetételéből áll. A szakemberek szerint a megbetegedések a homeopátia által olyan készítményekkel kezelhetőek, melyek az adott betegséghez hasonló tüneteket produkálnak egy egészséges ember szervezetében.

A gyógyulás lényegében az által valósul meg, hogy a homeopátiás készítmény egy úgynevezett ’műbetegséget’ indukál az emberi szervezetben, és a nagy hígítási arány következtében csak a betegség információját küldi, melyre a szervezet a gyógyulási folyamat elindításával reagál. A szakemberek állítása alapján a készítmények toxikus hatásai többszörös hígítással valamint rázással szüntethetőek meg, viszont a vivőanyagban (alkohol, cukor, víz) megőrződik a hatóanyag. Általában akkora hígítású az oldat, hogy vegyileg gyakorlatilag majdnem 100%-ig azonos a vivőanyaggal, viszont a hígítás során teljesen új gyógyító sajátságai lesznek. Ezek a készítmények placebo-effektus által fejtik ki hatásukat, mely során a szervezet áthangolása és harmonizálása történik meg, miközben kezelik és gyógyítják a fizikai valamint a mentális a betegségeket is. Számos előnye létezik a homeopatikus orvoslásnak, többek között az, hogy  kevesebb mellékhatással rendelkezik, mint a konvencionális gyógyszerek, továbbá hogy esetlegesen más gyógymódokkal együtt alkalmazva nem lép fel keresztreakció. Mivel egészen kicsi hatóanyag tartalmúak a használatos készítmények, elmondható, hogy környezettudatos gyógymódról beszélhetünk, hiszen előállítása nem okoz nagymértékű környezetterhelést.  A készítményeket 2 fő csoportba sorolják, miszerint léteznek mono- és komplex készítmények.  A monokészítményeket kizárólag egy féle anyagból állítják elő, például ásványianyagból, állati- vagy növényi eredetű anyagból, míg a komplex készítmények gyakran 10-12 féle anyagból tevődnek össze.  A homeopátiáról megállapíthatjuk, hogy fejlődőképes gyógymód, hiszen Hahnemann mindössze néhány száz szerrel dolgozott, napjainkban a készítmények száma már eléri a több ezret. 

 

Forrás: Magyar Homeopata Orvosi Egyesület

2014 JÚN 12 09:34:00/