A mezítlábas futás serkenti az agyat
Egy új kutatás kimutatta, hogy a mezítlábas futás után javult a munkamemóriája, vagyis az információk visszahívására és feldolgozására irányuló képessége. A cipőben való futás azonban nem járt ugyanilyen előnnyel.

„Gyakran a kis dolgok gyakorolják a legnagyobb hatást. Ez a kutatás azt mutatja, hogy egyszerre tudjuk realizálni kognitív potenciálunkat és jól érezni magunkat” – mondta a Perceptual and Motor Skills című szakfolyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Ross Alloway. „Ha levesszük a cipőnket és futunk egyet, a végére okosabbak lehetünk, mint amikor elkezdtük.”


A kutatás során 72 tizennyolc és negyvennégy év közötti önkéntes futott mezítláb illetve cipőben saját ütemében körülbelül 16 percig. A szabadtéri futás szimulálása érdekében a résztvevőknek lapos tárgyakra kellett rálépniük cipő nélkül és cipővel. A kutatók megjegyezték, hogy a mezítláb futás alatt az embereknek nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a lábfejük elhelyezésére, hogy ne lépjenek rá a tárgyakra, amelyek fájdalmat okozhatnak a lábfejükben.


A szakértők a futás előtt és után is megvizsgálták az alanyok munkamemóriáját. Kiderült, hogy a mezítlábas futást követően körülbelül 16 százalékos javulás következett be a munkamemória teljesítményében. Az eredmények szerint ugyanez a javulás nem volt kimutatható a cipőben végzett futás után. A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a mezítlábas futás nagyobb mentális intenzitást és a munkamemória intenzívebb használatát követeli, ami megmagyarázhatja ezt a különbséget.


Forrás: Medipress - Fotó: Pixabay
2016 MÁJ 27 09:00:00/