Normál szülés esetén nem veszélyesebb az otthonszülés a kórházinál
Egy friss kanadai kutatásból az derül ki, hogy nem jelent nagyobb kockázatot az otthonszülés, mint a kórházi szülés.
A vizsgálat közel 25 000 otthoni illetve kórházi szülés eredményeit hasonlította össze 3 éven keresztül Kanada legnagyobb tartományában, Ontarióban. A kutatás során azt vizsgálták, hogy a normál várandósságok esetében milyen arányban jelenik meg az újszülött csecsemőhalál vagy egyéb szülés közben fellépő súlyos komplikáció. A vizsgálatban részt vettek első gyermeküket szülő (35%), illetve korábban már szült anyákat is (65%). 

"Azok között az anyák között, akik a bábával kísért otthonszülést választották, nem merült fel nagyobb arányban sem az újszülött csecsemőhalál, sem egyéb újszülöttkori rendellenesség, mint a kórházban világrahozott gyermekek esetében." - írja tanulmányában Dr. Eileen Hutton.

Ontarióban a szülések 10%-át kísérik bábák, és ezeknek nagyjából a 20%-a történik otthon. 

A kutatásba bevont anyák esetében, azok, akik otthon szülésre készültek, körülbelül az esetek 75%-ban valósulhatott ez meg, míg a kórházban tervezett szülésekre 97%-ban került ténylegesen intézményben sor. Az otthon szülések esetében 8%-ban volt szükség mentőszolgálati beavatkozásra, míg 1.7% volt az arány a kórházi szülések esetében. A kórházi szülések esetében sokkal többször került sor orvosi beavatkozásra, mint például a császármetszés, vagy gátmetszés, illetve többször igényeltek külső segítséget a szülés lefolyásához. 

"A kórházban szült nőkkel összehasonlítva az otthoni szülések esetében jóval kevesebb beavatkozásra volt szükség, így nagyobb arányban valósulhatott meg a háborítatlan, normál lefolyású szülés. Továbbá sokkal nagyobb arányban tudtak szoptatni az anyák a szülést követő 3-10 napban is. " - folytatja a tanulmány szerzője. 

"Mivel Ontarióban is már egyre többen döntenek az otthonszülés mellett, érdekes lesz megfigyelni, hogy nagyobb arányú otthonszülés esetén is ugyanígy kimutathatóan kisebb számban kell művi beavatkozást igénybe venni a szüléseknél."


Forrás: sciencedaily.com, foto: Noel Zia Lee (flicker.com)
2016 JAN 27 17:34:19/