A pécsi klinikai központban 5 év alatt húszmilliárd forintos fejlesztést valósítottak meg
Európai uniós pályázati forrásból több mint húszmilliárd forintot fordított az egészségügyi ellátás fejlesztésére a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központja 2010-2015 között.

A projektek zárása alkalmából kiadott közleményben felidézték: ebben az időszakban több, milliárdos nagyságrendű programot valósítottak meg. A legnagyobb volumenű beruházást a Janus Pannonius Klinikai Tömb nevet viselő, egykori 400 ágyas épület teljes felújítása jelentette. A 13,3 milliárd forint összköltségvetésű projekt eredményeként "minden tekintetben korszerű magkórház jött létre".

Hozzátették, az épületben az egy- és kétágyas kórtermek mellett egy korszerű, új központi műtőblokk is helyet kapott: ide koncentrálódnak a vezető halálokok mögött meghúzódó betegségek magas minőségű ellátására képes klinikai részlegek. 

A széttagoltság megszüntetésével hatékonyabbá vált az orvosi eszközpark kihasználása és javult a szakterületek közötti együttműködés - írták.

További 900 millió forintból új alapokra került a baranyai megyeszékhely sürgősségi betegellátása: a 400 ágyasban lévő egykori betegfogadó hely teljes felújítása és bővítése után létrejött a sürgősségi betegellátó osztály (SBO).

"A legújabb orvosszakmai irányelvek szerint, egykapus rendszerben működő intézménybe tömörül a teljes felnőtt sürgősségi ellátás. Ide érkeznek a mentőautók és a klinikai tömb tetején kialakított helikopter-leszállóhelyen landolnak a légi mentők" - közölte a PTE. Kiemelték, az évi százezres betegforgalmat lebonyolító sürgősségi részlegben a képalkotó diagnosztikai eszközök és a laborvizsgálatok teljes spektruma helyben elérhető.

Megjegyezték, hogy a felújítások összekapcsolódtak az orvosi eszközök cseréjével is: több projekt keretében összesen 3,4 milliárd forintot költött a PTE az elöregedett műszerpark cseréjére és új, eddig hiányzó berendezések beszerzésére.

Kicserélték a többi között a klinikai központ egyik CT- (computer tomográf) készülékét és tizenkét különféle funkciójú röntgenjét. Új röntgeneket kap a szívgyógyászati és az idegsebészeti klinika, a radiológiai klinika egy új MR- (mágneses rezonanciás) készülékhez jut, valamint az onkoterápiás intézetben számos sugárterápiás fejlesztés valósul meg.

Kitértek arra, hogy a PTE vezetése kiemelt fejlesztési területként kezelte a rehabilitációt is: az egyetem egy 12 tagú konzorcium élén több mint négymilliárd forintos hazai és uniós forrást fordíthatott e speciális orvosi szolgáltatás fejlesztésére a dél-dunántúli régióban. 

Nagyatádtól Mohácsig számos települést érintettek a fejlesztések, amelyek részeként a pécsi klinikai központ Rákóczi úti telephelyén elkészült a rehabilitációs központ új épülete. Az új ingatlan ad otthont egyrészt a szív- és érrendszeri, illetve tüdőgyógyászati rehabilitációs ambulanciáknak, valamint az idegrendszeri sérültek rehabilitációját segítő fekvőbeteg-ellátó osztálynak is - olvasható a PTE közleményében.


Forrás: www.mti.hu - fotó: Emmanuel DYAN (flickr.com)
2015 DEC 22 15:45:00/