A pécsi orvosok mobilos alkalmazása a tüdődaganat kockázatát méri fel
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) orvosai a közelmúltban tüdődaganat kialakulásának kockázatát felmérő, okostelefonokra letölthető alkalmazást fejlesztettek ki.
Az intézmény klinikai központjának mellkassebészeti osztályán, valamint bioanalitikai intézetében dolgozó szakemberek egyedülálló applikációja segíthet abban, hogy a daganatot már korai stádiumban felismerjék - írta a PTE szerdán, az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.
Kiemelték: az E-szűrő nevű, Androidra és iOS operációs rendszerre létrehozott ingyenes alkalmazásnak köszönhetően egy rövid kérdőív kitöltésével bárki felmérheti, mennyire veszélyeztetett a betegség szempontjából.
Sőt, az alkalmazás képes tíz és húsz évre előre megjósolni a várható állapotot, például azt, hogy egy ma húsz éves nő melyik rizikócsoportba tartozhat harminc, negyven éves korában - közölték.
Hozzátették, hogy a program a cellainformációk alapján rögzíti a kitöltés helyszínét és a teszt végén megmutatja a legközelebbi szűrőközpont címét.
A PTE megjegyezte, a november eleje óta elérhető alkalmazást már mintegy kétezer ember használta, azaz csaknem annyi, amennyi Magyarországon korábban - a munkaalkalmassági vizsgálatokat leszámítva - egy év alatt részt vett tüdőszűrésen.
Hangsúlyozták: a mobil szűrőprogramnak azért van nagy jelentősége, mert Magyarországon a tüdőrák a vezető daganatos halálok, százezer lakosra évente több mint száz eset jut. Az előrehaladott tüdőrák ötéves túlélés esélye öt százalék, de korai stádiumban akár kilencven százalékos is lehet.
A tüdőrákos betegeknek mindössze tíz-tizenöt százalékát tudjuk megoperálni, a többiek túl későn, akkor jelentkeznek, amikor a kór már előrehaladott állapotban van - idézte a PTE Szántó Zalán orvost, egyetemi adjunktust.


Mi a véleménye?

Ossza meg velünk!
Forrás: MTI - Fotó: Daniel Oines (Flickr.com)