A prosztatarákos betegek nagyobb valószínűséggel halnak meg más betegségben
1993 és 2001 között az Egyesült Államokban 10 egészségügyi központban 76.685 férfit és 78.216 nőt szűrtek prosztata, tüdő, vastagbél és petefészek daganat irányában. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az éves szűrés felfedezi-e ezeket a betegségeket, és csökkenti-e a mortalitást.
A 15 éves kutatás prosztatarákról nyert adatai a Cancer című folyóiratban jelentek meg a hónapban. Az eredmények szerint az évente szűrésre járók és a kontroll csoport (alkalomszerűen szűrt férfiak) mortalitása között csak kis különbség adódott. A kutatók véleménye szerint az eredmények nem teszik semmissé a szűrővizsgálatok értékét, de bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy fontos a személyre szabott tájékoztatás.

„Az eredmények alapján a prosztatarákkal diagnosztizált emberek többsége nem a betegsége miatt hal meg. A 15 év során a résztvevők számos más betegségben hunytak el, azonban jelenleg nekünk azokra a férfiakra kell koncentrálnunk, akik ebben a daganatos betegségben fognak” – nyilatkozta Dr. E. David Crawford, a kutatás társszerzője, a University of Colorado Cancer Center kutatója.

A kutatás kezdete óta azon férfiak közül, akiket évente vetettek alá szűrésnek, 255-en hunytak el prosztatarákban. A kontroll csoportban 244 férfi halt meg ebben a betegségben. Összehasonlításképpen, a kontroll csoportban 1,882, míg a szűrt csoportban 1,933 férfi hunyt el egyéb daganatos betegségben a kutatás kezdete óta. Mindkét csoportra jellemző, hogy a legtöbben szívbetegségben haltak meg.

Crawford szerint bizonyos férfiakat nem szükséges rendszeresen szűrni prosztatarák irányában. „Mindössze 0,5% az esélye a prosztatarák kialakulásának 10 éven belül azokban a férfiakban, akik PSA szintje 1 alatti értéket mutat. Minden férfinak szükséges egyszeri PSA teszt, majd azok szűrése, akik értéke egy alatti volt, mellőzhető, így több millió forint spórolható az egészségügynek évente.

„Kezeltem egy férfit, akit a negyvenes éveiben diagnosztizáltak prosztata daganattal” – magyarázta Crawford. „Megműtöttük, majd egy évvel később melanomával diagnosztizálták. Eközben a testvérét tripla negatív emlőrákkal diagnosztizálták, majd egy éven belül el is hunyt. Negyvenes években kialakult prosztatarák egy úgy nevezett vörös zászló, miszerint valamilyen őssejt mutáció lehet a háttérben, mely akár a családtagokban is megjelenhet, így egyre agresszívabb daganatok kialakulását lehetővé téve. A tanulmány alapján a legtöbb férfinak nem származik előnye a szűrővizsgálatból, azonban, ha ezt a férfit korábban kiszűrtük volna, talán a testvérét is tesztelve megmenthettük volna.”


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 JAN 01 12:00:00/