A stroke előtti egészségi állapottól függ, hogy lesz-e újabb stroke
Egy nemrégiben végzett holland kutatás kimutatta, hogy azok a stroke túlélők, akik előzőleg már magas vérnyomással vagy egyéb, a szívre káros kockázati tényezőkkel rendelkeztek, nagyobb eséllyel kapnak később újabb stroke-ot és küzdenek majd demenciával.

Amint arról a kutatásban résztvevő dr. M. Arfan Ikram, a rotterdami Erasmus Egyetem Orvosi Központjának munkatársa beszámolt, azt már korábban is tudták, hogy a stroke-betegeknél megnő az esélye egy újabb stroke-nak és a demenciának, most azonban arra is fény derült, hogy a szívbetegségre utaló kockázati tényezők tovább növelik ezt az esélyt, ráadásul hosszú távon.


A vizsgálat során Ikram és csapata több mint 1200 stroke túlélőt kísért figyelemmel, és adataikat összevetette 5000 olyan emberével, akiknél nem fordult elő stroke. Az eredmények azt mutatták, hogy egy évvel a stroke után háromszorosára nőtt az esélye a túlélőknél annak, hogy a következő öt év során újabb stroke-ot fognak elszenvedni azokhoz képest, akiknek korábban nem volt stroke-ja, emellett kétszeresére nőtt a demencia kialakulásának kockázata is.


A szakemberek úgy találták, hogy a fő ok a rossz egészségi állapot. Például a stroke túlélők közül az újabb stroke kialakulásának 39 százaléka és a demencia jelentkezésének 10 százaléka kapcsolatba volt hozható valamilyen már a stroke előtt kimutatott, szívbetegséget okozó tünettel. Ilyen tünetek voltak például a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a jó koleszterin alacsony szintje, a dohányzás, vagy a kórtörténetben előforduló mini-stroke, az úgynevezett isémiás roham.

A Stroke című lapban közzétett vizsgálat tanulsága az, hogy mindenki tehet azért, hogy megelőzze a stroke-ot, illetve, ha már volt stroke-ja, elkerüljön egy másodikat. Fontos a dohányzás elhagyása, és a vérnyomás rendszeres ellenőriztetése.


Forrás: Medipress - Fotó: Pixabay
2016 JÚL 22 16:00:00/