A tüdőfunkció is hatással van a nők hangképzéssel kapcsolatos problémáira
Évente 2,5 milliárd dollárt költ az amerikai gazdaság a tanárok hangszál-problémáira, így aztán számos kutatás vizsgálja, mi okozza ezeket a sérüléseket, és hogyan volnának a leginkább elkerülhetők.

A tanárok körében az átlagosnál kétszer gyakoribbnak számítanak a hangszálat, hangképzést érintő problémák, hiszen a pedagógusok kénytelenek sokat beszélni napi szinten, és nem ritkán kénytelenek hangosan, egy egész osztályközösséget túlkiabálva fegyelmezni. A probléma főként a nőket érinti, akik eleve hajlamosabbak a hangszál-betegségekre, azonkívül a pedagógusi pályán is nagyobb arányban vannak jelen.


A hang elfáradása az egyik leggyakoribb panasz, ami a legtöbb későbbi problémához vezethet. A leggyakoribb tünetek között szerepel a hang érdesebbé válása, az izomfájdalmak, illetve bizonyos hangok elvesztése. A szakemberek egyelőre még kutatják, mi áll a jelenség hátterében, ám külön érdekes, hogy vizsgálatkor a hangszál gyakran megfelelően működik, de később aztán mégis jelen vannak a fenti panaszok.


Most a Michigani Egyetem és a Utah-i Egyetem munkatársai potenciális összefüggést fedeztek fel a nőkre jellemző hangelfáradás és légzésfunkció között. A szakemberek ezért kifejlesztettek egy egyszerű, alacsony költségű eszközt, amelynek segítségével a probléma a korai szakaszban kiszűrhető és kezelhető így a súlyosabb hangkárosodás különböző formái elkerülhetők.


„A tény, hogy a nők körében ezek a problémák gyakoribbak, az eltérő endokrin és pulmonális sajátságos működésével függ össze. Minden jel arra mutat, hogy a tüdő működése is hatással van a hangképzés egészségére, ezért ezt a területet is vizsgálni kell. Amikor a problémával találkozunk, fontos, hogy a két nem közötti eltérést is figyelembe vegyük” – mondja a kutatást vezető Eric Hunter.


Forrás: Medipress - Fotó: Pixabay
2016 JÚN 11 12:00:00/