Az MVM Zrt. százmilliós adományt adott át gyermekeket segítő szervezeteknek
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az MVM Partner Zrt. csütörtökön a Millenáris parkban, mintegy százmillió forint adományt adott át hátrányos helyzetű, beteg vagy rászoruló gyerekeket segítő szervezeteknek  
A cégcsoport nyolcadik élménynapján hetvenmillió forint adományt kapott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete, hét-hét millió forintot vehetett át a Semmelweis Egyetem I. és II. számú Gyermekgyógyászati Klinikája, hat-hat millió forintot a Bethesda Gyermekkórház és a Heim Pál Gyermekkórház, hárommilliót az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, egy-egy millió forintot kapott a Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület és a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány és 500-500 ezer forintos adományt vehetett át az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ és a Motivál-Ló Alapítvány.
Bally Attila, az MVM Partner Zrt. vezérigazgatója kiemelte: az adományok mellett csütörtökön a két vállalat több mint 800, fogyatékkal elő és hátrányos helyzetű gyereket látott vendégül az Élménynapon, amely idén a világ nevezetességeit akarta közelebb vinni a gyerekekhez, számos foglalkozáson és játékos programon keresztül.
Bentzik Réka, a jótékonysági akcióhoz 2011-ben csatlakozott MVM Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: a cég az adományok mellett idén mintegy 100 önkéntes munkavállalójával együtt dolgozik azon, hogy egy igazán boldog napot szerezzen a hátrányos helyzetű gyerekeknek.


Forrás: MTI - Fotó: Bert Kaufmann (Flickr.com)
2015 NOV 19 14:47:10/