Az akupunktúra segít a demencia kezelésében?
Elképzelhető, hogy az akupunktúra ősi módszerével az idősek memóriavesztése megállítható – derül ki egy friss kínai kutatásból.

A Wuhan Egyetem munkatársai szerint minden jel arra mutat, hogy a tűszúrások megfelelő alkalmazása a demencia korai szakaszában még abban is segíthet, hogy a betegség elhatalmasodását megelőzze, a későbbi stádiumokban pedig csökkentheti a memóriavesztést. A szakemberek szerint legalább két hónapos kezeléssorozatra van szükség heti háromszori alkalommal ahhoz, hogy a páciens láthatóan jobban teljesítsen a kognitív teszteken.


Maga az akupunktúra 3 ezer éve a kínai gyógyászat szerves része, ezzel együtt a tudósok körében nincs egyetértés a módszer hatékonyságát illetően. A módszer kritikusai szerint egyértelmű bizonyítékok nem szólnak az akupunktúra sikeressége mellett, míg az NHS és a NICE az utóbbi időben törölte az akupunktúrát a hátfájás ellen ajánlott módszerek listájáról. Más szakemberek szerint egy kitűnő technikáról van szó, amelyet érdemes volna minél több területen alkalmazni.

A mostani, Acupuncture című szaklapban publikált anyag öt korábbi kutatás eredményeit vizsgálta, amelyben 568 ember vett részt. A résztvevőknél mind kimutatható volt az enyhe kognitív zavar, egy olyan memóriavesztéssel társuló állapot, amely gyakran a demencia diagnózisához vezet. Kiderült ugyanakkor, hogy azok, akik akupunktúrás kezelésben részesültek, jobban teljesítettek a későbbi kognitív teszteken, mint a nimodopin nevű gyakori, demencia kezelésére használt gyógyszert fogyasztó sorstársaik.


A leginkább hatékony ezzel együtt a gyógyszer és az akupunktúrás kezelés kombinálása volt: a Wuhan Egyetem munkatársai ezt ajánlják szakembereiknek demencia esetén.


Forrás: Medipress - Fotó: Pixabay
2016 AUG 12 09:00:00/