Az apák ugyanolyan jól ismerik gyerekeiket, mint az anyák
A TrygFonden’s Centre for Child Research szakemberei a Review of Economics of the Household című lapban arról számoltak be, hogy nem feltétlenül az a legjobb gyakorlat, ha a gyermek állapotának és jóllétének értékelésekor akár a bíróságon, akár az iskolában, vagy bárhol máshol az apával szemben inkább az anya véleményét veszik alapul.

A kutatók egy úgynevezett CHIPS-teszt segítségével értékelték a gyerekeket, amely a nyelvi és kognitív képességek mellett a pszichiátriai állapotot is képes felmérni, majd az eredményeket összevetették a szülők gyermekükről alkotott értékeléseivel, és megállapították, hogy az apa ugyanolyan mértékben volt képes a gyermeke kognitív és nem kognitív képességeit felismerni, mint az anya.

A kutatásban részt vevő Nabanita Datta Gupta szerint mindez azért fontos felismerés, mert a válóperek során az esetek döntő többségében az anyához kerül a gyermek, és sokszor éppen azért, mert róla feltételezik azt, hogy jobban ismeri gyermekét. A vizsgálatból azonban az is kiderült, hogy a mentális problémákkal küzdő anyák gyakran rosszabbnak tartják gyermekük kompetenciáit, mint amilyenek azok valójában, és szélsőséges esetben emiatt akár csökkenthetik is gyermekük önbizalmát.

A szakemberek szerint a fentiek fényében nagyon fontos lenne, hogy akár a tárgyalóteremben, akár a kórházban, akár az iskolában, az apa gyermekéről alkotott véleménye ugyanolyan mértékben számítson, mint az anyáé, különösen Dániában, ahol az apák jellemzően nagy részt vállalnak magukra a gyermeknevelésből.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 JAN 19 12:00:00/