Budapest, 2019. május 6., hétfő (MTI) - Az autizmussal élők és családjaik megsegítésére gyűjtenek idén is a Mosoly koncerten, amelyen Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar lép fel május 9-én a budapesti Erzsébet téren.

"A szervezők arra törekedtek, hogy egy olyan különleges koncertet hozzanak létre, egy olyan találkozást, amelyre még nem volt példa" - hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában Rúzsa Magdi énekesnő.
    Mint mondta, az előadáson Fekete-Kovács Kornél vezetésével a Magdaléna Rúzsa című előadás dalai hangzanak majd el a 100 Tagú Cigányzenekar közreműködésével, egy korábban még nem hallott, különleges hangszerelésben.
    Szijjártó-Nagy Szilvia, a koncertet szervező Út a Mosolyért Alapítvány elnöke felidézte: tavaly szakmai szervezetekkel közösen fogalmazták meg azt a célt, hogy létrehozzák az első Autista Krízisházat és Oktatási Központot Budapesten. A második alkalommal megszervezett jótékonysági koncerten ennek a központnak a létrehozására gyűjtenek. Hozzátette: az alapítvány legfontosabb feladata az autizmusról szóló ismeretek terjesztése. 
    Az adományokat támogatói jegyek vásárlásával, valamint a koncert ideje alatt, a téren felállított három adományponton várják, de lehet felajánlásokat eljuttatni a szervezethez a 13616-os adományvonal hívásával, továbbá az alapítvány számlaszámán keresztül is.
    Az elnök felidézte, hogy a tavalyi koncerten 16 millió forint gyűlt össze, amelyből a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai részlegén hozták létre az ország első akadálymentesített autista vizsgálóközpontját.

MTI

2019 MÁJ 06 13:28:04/