Azért kell mindig új oltóanyagot előállítani, mert az influenza változékony
Az oltóanyagot minden évben "hozzá kell igazítani" az influenza vírushoz, mert az rendkívül változékony. 
Jankovics István elmondta: az influenzavírus akár nagy mértékben is képes megváltoztatni a szerkezetét, így hiába alakult ki valakiben a tavalyi vírusra immunválasz, az idén már nem védi meg a megbetegedéstől. Emiatt kell minden évben más vakcinatörzset használni az oltóanyaghoz is, bár a szezon elején a hatóság kénytelen az előző évi vírusból kiindulni - tette hozzá.
Ez a magyarázata annak is, hogy az oltóanyag az elmúlt szezonban 30 százalékos hatékonyságával hogyan maradhatott el az elvárt 70-90 százalékostól. A 30 százalékos védettség ugyanakkor még mindig sokkal több, mint amennyivel az ember oltás nélkül rendelkezik - jegyezte meg.
Az osztályvezető főorvos hozzáfűzte, az influenza elleni oltóanyag célja nem a járvány megelőzése, hanem a súlyos mellékhatások kivédése.
Jankovics István arról is beszélt, hogy egy európai együttműködés keretében - amelyben az OEK is részt vesz - próbálják megalkotni az univerzális influenzavakcinát, amelyet nem kellene minden évben hozzáigazítani a vírushoz. Ez az oltóanyag öt-hét év múlva válhat elérhetővé a lakosság számára - mondta.


Forrás: MTI - Fotó: Steven Depolo (Flickr.com)
2015 SZE 28 22:04:51/