Csehországban MERS fertőzés gyanújával szállítottak kórházba egy beteget
A prágai Na Bulovce kórházba szállítottak egy cseh állampolgárt MERS koronavírus-fertőzés gyanúja miatt. 
Csehországban most először észlelték valakin a járványos betegség tüneteit. 
A 25 éves férfin, aki május második felében turistautat tett Dél-Koreában, már elvégezték az első előzetes teszteket, amelyek eredménye legkésőbb szerdán délelőtt lesz ismeretes. A férfi május 30-án tért vissza Csehországba, és miután észlelte magán a fertőzésre jellemző tüneteket, maga jelentkezett az orvosoknál, és kérte kivizsgálását.
A miniszter hangsúlyozta, hogy egyelőre csak a fertőzés gyanújáról van szó. "A helyzetet ellenőrzés alatt tartjuk. Minden szükséges biztonsági intézkedést megtettünk" - mutatott rá Nemecek. Hozzátette, hogy a cseh repülőtereken egyelőre nem foganatosítanak újabb biztonsági intézkedéseket.
"A további eljárás a tesztek eredményétől függ" - mondta a miniszter.
Csehországban ez az első eset, hogy valakin a járványos betegség tüneteit észlelték. Szlovákiában a múlt hét végén szállítottak kórházba egy dél-koreai férfit ezzel a gyanúval, de a fertőzés nem igazolódott be.
A MERS koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed. A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos. A kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód.
Dél-Koreában az elmúlt hetekben kitört járványnak a legfrissebb közlések szerint 19 halálos áldozata van, míg a megbetegedettek száma 154.


Forrás: MTI - Fotó: NIAID (Flickr.com)
2015 JÚN 16 22:22:02/