Ellentmondásos gázkitermelési technológia miatt lesznek asztmásak az emberek
Az egész világon tiltakoznak a környezetvédők az ellen a gázkitermelési technológia ellen, amelyet angolul frackingnek neveznek. Most az is kiderült, hogy azok, akik ilyen területekhez közel élnek, nagyobb eséllyel lesznek asztmásak is.

A fracking során víz, homok és egyéb vegyületek kerülnek mélyen a földbe, hogy a nehezen elérhető természetes gázokat felpumpálják a felszínre. A módszert magyarul szokás hidraulikus törésnek vagy rétegrepesztésnek is nevezni.


Hazánkban Makó környékén található olyan gázlelőhely, ahol a fracking alkalmazása szóba került, de a kitermelés még nem kezdődött meg.

2005 és 2013 között több mint 6000 gázkutat ástak közel 3000 területen a fracking eljárás segítségével az Egyesült Államokban. Ebben az időszakban közel 21 ezer új asztma páciens tűnt fel az adott területeken és 2 ezren közülük találták már magukat az ügyeleten tüneteik miatt, 5 ezret pedig kórházban is kellett kezelni súlyos tünetek miatt.


„A fracking egy ellentmondásos módszer, ami számos negatív környezeti hatás mellett az egészségre is káros hatással van. Az emberre azért is ártalmas a módszer, mert rendkívül zajos, erős szagokkal jár, szennyezi a levegőt, a vizet és a termőföldet, és nagy teherautóforgalmat okoz. Nem tudni, ezek közül melyik probléma az, amely hozzájárul az asztma kialakulásához és súlyosbodásához, mindenesetre azok, akik ilyen területekhez közel élnek, gyakran küzdenek a problémával” – mondja a kutatást vezető Dr. Brian Schwartz, a Johns Hopkins Egyetem kutatója.

A szakember szerint elképzelhető, hogy a felsoroltak egy jelentős részt az asztma tüneteket súlyosbítja, de a tudósok nem tudják pontosan, mi okozza a legtöbb gondot ezen a fronton.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2016 JÚL 26 09:00:00/