Pécs, 2020. június 11., csütörtök (MTI) - Az Emberi Erőforrás Operatív Program (EFOP) csaknem 190 millió forintos támogatásával fejlesztette a betegbiztonságot a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központja, ahol jelentősen bővültek az infekciókontrollt szolgáló eszközök - közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel.

Az egészségügyben a betegbiztonság fontos eleme az infekciókontroll, azaz az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések tényezőinek ismeretén, elemzésén alapuló, a kórházi fertőzéseket megelőző beavatkozás - írták.
    A projekt keretében a Klinikai Központ Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézetének és a Kórházhigiéniai Szolgálatnak az eszközállományát javították. A mikrobiológiai intézet számára többek között molekuláris biológiai diagnosztikai eszközöket, ultra mélyhűtőt, DNS-szekvenálót, PCR-készülékeket, tenyésztő és detektáló készüléket szereztek be, a kórházhigiéniai szolgálat mások mellett automata kézfertőtlenítőket, levegőminta-vevőt és záró fertőtlenítést végző rendszert kapott. Emellett egy olyan eszközt is vásároltak, amely lehetővé teszi a központ Rét és Rákóczi utcai telephelyén a melegvízellátó rendszer biztonságosabb tisztítását, fertőtlenítését.
    Úgy fogalmaztak, a fejlesztés "jövőbe látó" lépés volt, ugyanis a projektzárás idején zajló SARS-CoV-2 pandémia közepén a beszerezett eszközök nélkülözhetetlenek voltak a mikrobiológiai intézet számára.
    A közlemény szerint az intézethez került eszközök főleg a bakteriológiai és kórházhigiénés laboratóriumának a megerősítését, valamint a molekuláris mikrobiológiai vizsgálatok fejlesztését szolgálják. A modernizált diagnosztikai műszerpark segítségével eredményesebb lett a kórokozók kimutatása, gyorsabban jut mikrobiológiai diagnózishoz a klinikus, s így előbb indíthatja a beteg gyógyszeres kezelését.
    Az intézet epidemiológiai tevékenysége keretében beteg-, dolgozói- és környezet-szűréseket is korszerű módszerekkel végezhetnek, melyek során a különböző kórokozók genetikai összehasonlítása, tipizálása alapján a fertőzések közös eredetét tárhatják fel. Mindemellett a mikrobák korszerű tárolása, és a dolgozók védelme érdekében beszerzett eszközök is a betegbiztonságot szolgálják.
    A projekt céljainak továbbfejlesztését egy újabb, 58 millió forintos EFOP-támogatás szolgálja, amelyet a PTE az fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményekben zajló infekciókontroll gyakorlati megvalósítására nyert el; az új projekt megvalósítását szeptemberben kezdik el.

MTI

2020 JÚN 12 07:59:00/