Kaposszekcső, 2018. június 23., szombat (MTI) - Felújított orvosi rendelőt és védőnői szolgálati helyiséget adtak át szombaton a Tolna megyei Kaposszekcsőn. Az épületet a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program 59 millió forintos támogatásával korszerűsítették.

Az átadáson Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a dombóvári választókerület fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a kormány az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított az oktatási és egészségügyi intézményekre, kórházakra, háziorvosi, fogorvosi rendelőkre egyaránt.
    A választókerület számos településén újultak meg háziorvosi, védőnői szobák, fogorvosi rendelők, Kaposszekcsőn emellett a községházát, az iskolát, az óvodát is felújították, valamint új sportcsarnok épült - tette hozzá.
    Az államtitkár kitért arra, hogy az utóbbi időszakban alapvetően megváltozott a pályáztatással kapcsolatos gondolkodás: a pályázati folyamat részesei közösen fogalmazzák meg a célokat azért, hogy minél több településre jussanak fejlesztések. Ha forráshiány miatt el kell utasítani egy-egy pályázatot, a döntéshozók keresik a lehetőséget arra, hogy a projekt egy másik pályázati kiíráson nyertes legyen. Talán ezt érzik a Tolna megyei önkormányzatok is, hiszen nincs olyan település, ahová ne jutott volna valamilyen fejlesztési forrás - jegyezte meg.
    Csapó Gyuláné, az 1528 lakosú település független polgármestere elmondta: a 81 millió forintos projekt keretében a kaposszekcsői épület mellett a nyolcszáz lakosú Csikóstőttős orvosi rendelőjét is korszerűsítették. A két község a 230 lakost számláló Jágónakkal együtt alkot egy háziorvosi körzetet. 
    A tavaly júliusban elkezdett munka során a 200 négyzetméteres kaposszekcsői ingatlant teljeskörűen felújították, új villamoshálózatot, fűtési rendszert építettek ki, kicserélték a nyílászárókat, a bútorzatot, és orvosi eszközöket vásároltak.

MTI

2018 JÚN 27 06:53:00/