Gyermekorvos: a korábbiaknál nagyobb lehet az influenzajárvány
Budapest, 2017. december 4., hétfő (MTI) - A korábbiaknál elterjedtebb és "durvább lefolyású" megbetegedésekkel járó influenzajárványra kell számítani az idén - közölte a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

 Póta György azt mondta, erre abból lehet következtetni, hogy a déli féltekén, Ausztráliában a korábbiaknál súlyosabb járvány jelentkezett. A tapasztalatok szerint ugyanis a vírusok az ottani tél elmúltával az északi féltekén jelennek meg.
    Hangsúlyozta: a gyerekek nem tartoznak a rizikócsoportba, ám esetükben is kockázatot jelent a közösségben szerzett fertőzések nyomán legyengült szervezet. Általánosságban, akárcsak az idősek esetében, a gyerekeknél is a krónikus betegek a leginkább veszélyeztetettebbek - fűzte hozzá. A szervezet ellenálló képessége a gyerekeknél is megfelelő táplálkozással, a C és a D vitamin alkalmazásával és a higiéniai szabályok betartásával erősíthető - mondta.
    Arról is szólt, hogy az antibiotikumok nemcsak, hogy nem használnak a vírusokkal szemben, hanem még gyengítik is az immunrendszert.
    Az antibiotikumok túlfogyasztásában a nemzetközi statisztikák szerint Magyarország éllovas. A túlfogyasztás pedig rezisztenciát okozhat, amelynek nyomán egyre többen halhatnak meg bakteriális fertőzésekben - mondta Póta György.

MTI

2017 DEC 06 05:40:00/