Budapest, 2019. március 8., péntek (MTI) - Magyarországon a szívinfarktus következtében elhalálozott nők aránya magasabb, mint a férfiaké, ezért is fontos a tünetek korai felismerése és a gyors segítségkérés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Horváth Ildikó a nőnaphoz kapcsolódó sajtótájékoztatón a magasabb halálozási arány okaként említette, hogy a nők általában elsősorban a családra, a gyerekekre gondolnak, és panaszaikat csak későn észlelik, későn kerülnek be az ellátórendszerbe.
    Hozzátette: az is problémát jelent, hogy az infarktus jeleit nem mindig ismerik fel a nők, ezért fontos, hogy a tünetek - a mellkasi fájdalom, gyomorfájás, a légszomj, a verejtékezés, fáradtságérzés - közismertek legyenek.
    Beszámolt arról is, hogy február 28-ig pályázhattak a praxisok, praxisközösségek a Három generációval az egészségért elnevezésű programra.
    A program keretében a család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve a fenntartó önkormányzatok 5,8 milliárd forintra pályázhattak népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra. 
    Tájékoztatása szerint a felhívásra csaknem 200 pályázat érkezett be a minisztériumba, az elbírálásuk folyamatban van, április 7-én hirdetik ki az eredményt. A szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére is fókuszáló program a tervek szerint 1,2 millió embert ér majd el országszerte - mondta az államtitkár.
    Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet megbízott főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a hormonális védettség, amelyet az ösztrogén nyújt az infarktus ellen, a változás korával megszűnik. Megjegyezte, hogy ez a védettség is csak addig van jelen a hormonálisan aktív időszak során, amíg nem dohányozik valaki. Hormonálisan inaktív időszakban viszont a nők megbetegedései ugyanúgy jelentkeznek mint a férfiak esetében, az infarktus következtében a halálozás azonban magasabb. Ennek egyik oka a főigazgató szerint, hogy a nők átlagosan körülbelül 8 évvel később kapnak infarktust mint a férfiak, így a tünetek jelentkezésekor idősebbek, betegebbek. Jellemzően nagyobb arányban jelentkezik náluk a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a zsír-anyagcserezavar.
    A másik ok a főigazgató szerint, hogy a nők kicsit "másként élik meg" az infarktus tüneteit napi teendőjük mellett. Az az idő, amely a mellkasi fájdalom kezdetétől a mentő hívásáig eltelik, hosszabb, mint a férfiaknál. Ennek következtében később kerül az ellátórendszerbe a beteg, és ez rontja az életkilátásokat.
    Hangsúlyozta: aki észleli a tüneteket, ne a háziorvost, az ügyeletet keresse fel panaszaival, hanem azonnal hívjon mentőt, hogy egyenesen az egyik infarktusos eseteket ellátó központba kerüljön.
    Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az infarktus tünetei már fiatal nőknél is jelentkezhetnek. "Komolyan kell venni a nőket, ha panaszkodnak" - mondta. Hozzátette: az észlelést az is nehezíti, hogy a nőknél nem biztos, hogy a baj erős mellkasi fájdalommal jár, előfordulhatnak kevésbé egyértelmű tünetek is, így az émelygés, hányinger, rossz közérzet is előjele lehet a szívproblémának.

MTI

2019 MÁR 10 14:19:36/