Budapest, 2019. január 31., csütörtök (MTI) - A különböző jogszabályi változtatásoknak és a szakmai összefogásnak köszönhetően megtorpant a magyar gyerekek körében a túlsúlyosok aránya - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt egy szakmai konferencián csütörtök Budapesten.

Horváth Ildikó azt mondta, például a mindennapi testnevelés bevezetésével, a közétkeztetést érintő menzareformmal sok olyan dolgon lehetett változtatni, aminek pozitív hatása már érzékelhető.
    A Táplálkozás, Életmód és Testmozgás (TÉT) Platform konferenciáján az államtitkár kifejtette, a mérések szerint a magyar gyerekek többet mozognak európai társaiknál, és a 2010-es és 2016-os adatokat összehasonlítva az látszik, hogy megtorpant a gyerekkori elhízás mértéke Magyarországon.
    Hozzátette: az állami felelősség mutatkozott meg a közétkeztetés reformjában, azzal, hogy rendeleti szinten szabályozták a gyerekek elé kerülő ételekben a só és cukor mennyiségét.
    A TÉT Platform kutatásai alapján megjelent, a magyar gyerekek és fiatalok életmódjáról készült "fehér könyvet" mérföldkőnek nevezve az államtitkár azt mondta, ez egy olyan anyag, amely szakmai viták és szakmai műhelymunkák nyomán született és iránymutató lehet a következő évekre. 
    Horváth Ildikó beszélt a nemrég kiírt Három generációval az egészségért pályázatról, amely háziorvosoknak, praxisközösségeknek szól , hogy a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak, valamint a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezőknek a felmérésével hathatós prevenció indulhasson. Hozzátette, a most megjelent táplálkozástudományi kiadvány kiválóan hasznosítható a meghirdetett programban.
    A 2006-ban alakult Táplálkozás, Életmód és Testmozgás (TÉT) Platform Egyesület legfontosabb célkitűzéseként jelölte meg a túlsúly és az elhízás elleni küzdelmet és a szakmailag hiteles, pontos információk terjesztését.

MTI

2019 FEB 03 06:25:00/