
Amint azt a Pediatrics című lapban közzétett vizsgálatot vezető Michael Gradisan, az ausztráliai Flinders Egyetem Pszhichológiai Iskolájának munkatársa kifejtette, a szülők részéről természetes, hogy aggódnak, ha a gyermekük sír éjszaka, ám a tartós alvásmegvonás depressziót okoz, ezért mindenki számára az a jobb, ha megoldást találnak erre a problémára.
A Ferber-módszerként is ismert eljárás lényege, hogy a szülő nem foglalkozik a gyerek sírásával, helyette csak bizonyos időközönként néz be rá, méghozzá egyre hosszabb időkihagyásokkal, ezáltal a csecsemő megtanulja, hogy a sírással nem ér el semmit, így egyre kevesebbet fog sírni, és ezzel párhuzamosan egyre jobban fog aludni.
A kísérlet során a szakemberek 43 hat és tizenhat hónapos kor közötti csecsemőt és szüleit kísérték figyelemmel, akiknél minden esetben féléves kortól kezdve éjszakai alvásgondok álltak fenn. A csecsemők egy részénél a fenti Ferber-módszert alkalmazták, egy másik részüknél az elnyújtott lefektetés módszerét, melynek lényege, hogy fokozatosan egyre később teszik le aludni a gyermeket, így az egyre fáradtabb lesz és hamarabb elalszik, a maradék gyereknél pedig semmilyen különös módszert nem vetettek be, ők voltak a kontrollcsoport.
A szakemberek megállapították, hogy az első csoportba tartozó csecsemők esténként átlagosan 13 perccel hamarabb aludtak el, mint a kontrollcsoport tagjai, és ritkábban ébredtek fel az éjszaka során, míg a nyálmintából vett stresszhormon mértékében nem mutatkozott eltérés a csoportok között. A második csoportba tartozó csecsemők átlagosan tíz perccel hamarabb aludtak el esténként, mint a kontrollcsoport tagjai, de ott az éjszakai felébredések számában nem mutatkozott javulás.
A szakemberek mindezek fényében arra biztatják a kimerült szülőket, hogy bátran alkalmazzák a Ferber-módszert, hiszen a gyermeküknek nem ártanak vele, ők maguk viszont kipihentebbek, energikusabbak és jobb kedvűek lesznek általa, de ha esetleg túl radikálisnak éreznék ezt az utat, akkor legalább az elnyújtott lefektetéssel próbálkozzanak meg.