Kávéval a szklerózis multiplex ellen
Egy friss kutatás szerint, kisebb a kockázata a szklerózis multiplex kialakulásának azoknál, akik sok kávét isznak.

A szakemberek azt találták, hogy akik napi hat csésze kávét ittak, azoknál egyharmadával lecsökkent a betegség kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem kávéztak, és az összefüggés akkor is fennállt, ha az illetők életkorát, képzettségét, anyagi helyzetét, dohányzási és alkoholfogyasztási szokásait is figyelembe vették.


A kutatást vezető Anna Hedstrom, a stockholmi Karolinska Intézet szakembere hozzátette, mindez még nem bizonyítja azt, hogy a kávé megvéd a szklerózis multiplextől, de az biztos, hogy számos egészségügyi előnye van.


Elaine Kingwell, a vancouveri British Columbia Egyetem kutatója hozzátette, hogy a kávé és a szklerózis multiplex közötti összefüggésre már korábbi tanulmányok is rámutattak, kísérleti egereken is megmutatkozott a koffein jótékony hatása azáltal, hogy blokkolta azokat a gyulladásos folyamatokat, melyek az agy és a gerinc idegeit károsították.


Embereknél akkor jelentkezik a szklerózis multiplex, ha az immunrendszer véletlenül megtámadja az agy és a gerincvelő idegrostjait körülvevő védőréteget. Attól függően, hogy hol következik be a sérülés, az embernél izomgyengeség, zsibbadtság, látási nehézségek vagy egyensúlyproblémák jelentkezhetnek.


A magas koffeinbevitelről korábban már azt is kimutatták, hogy a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór kockázatát is csökkenti, és most úgy tűnik, hogy a szklerózis multiplex terén is hasonló következménye van, de egyelőre nincs elég bizonyíték erre nézve, ezért még további vizsgálatok szükségesek e téren. Ha bebizonyosodik a feltételezés, az új távlatokat nyithat a szklerózis multiplex elleni harc terén, és talán új, az eddiginél hatékonyabb kezelések kidolgozására is lehetőség nyílik majd.


Forrás: Medipress - Fotó: Életerőforrás
2016 ÁPR 04 16:26:25/