Budapest, 2020. március 19., csütörtök (MTI) - Hat súlyos állapotban lévő embert kezelnek intenzív osztályon koronavírus-fertőzés miatt - közölte az országos tisztifőorvos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

 A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs tájékoztatóján Müller Cecília megerősítette, jelenleg 73 fertőzöttet tartanak nyilván Magyarországon. Hozzátette: az országban mindenhol vannak megbetegedések.
        Kiemelte: a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, tehát már nem csak "importált" esetek vannak. Az, hogy mikor lépünk be a tömeges megbetegedések időszakába, nem tudni. Az intézkedések célja, hogy minél jobban "kitolódjon" ez az időszak, de ez anélkül nem fog menni, ha az állampolgárok nem folytatnak jogkövető magatartást, és megszegik a kötelező házi karantént - hangsúlyozta Müller Cecília.
        "Itt vagyunk az utolsó órákban, amikor átléphetünk egy tömeges megbetegedés szakaszába" - nyomatékosította. Felhívta arra is a figyelmet, hogy valamennyi intézkedés mellett, akkor lehetünk csak sikeresek, hogyha ezeket a magyar emberek megfogadják, betartják a tanácsainkat és azokat mindenki komolyan veszi és cselekszik. Nem tudom elfogadni a fegyelmezetlenséget, sem a humorizálást, most ennek nincs itt a helye!" - fogalmazott.
        Elmondta, az egyre több igazolt esettel a laborvizsgálatok száma is folyamatosan nő, és kiterjedt a kontaktkutatás is. Jelezte, hogy Magyarország a kezdetektől az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eljárásrendje szerint végzi el a gyanús esetek kivizsgálását.
        Az országos tisztifőorvos beszélt arról is, hogy megszervezés alatt van, hogy az Országos Mentőszolgálat a fertőzésgyanús emberektől otthonukban vegyen mintát, az ehhez szükséges eszközöket már kiszállították a mentőszolgálathoz. Ugyanakkor jelezte, hogy az ilyen esetek nem a sürgős "kiszállás" kategóriába tartoznak, de ellátatlanul senki sem marad.
        Ha a laborvizsgálat pozitív, akkor sem kell a fertőzöttnek feltétlenül kórházba mennie, ha nincs tünete vagy csak enyhe tünetei vannak, akkor a fertőzött az otthonában, elkülönítve maradhat. Amennyiben valakiről a laborvizsgálat igazolja, hogy koronavírus-fertőzött és tényleg beteg, a klinikai tünetek súlyosak, tehát kórházi ellátásra van szüksége, akkor a területileg illetékes kórház infektológiai osztályára szállítják, elkülönítik és kezelik - ismertette. Jelezte azt is, hogy folyamatos a járványkórházak kijelölése is, amennyiben tömeges elhelyezésre lenne szükség.
        Felhívta a figyelmet, hogy ezentúl a kötelező házi karanténban már az igazolt, de tünetmentes vagy enyhe tüneteket mutató - fertőzöttek is tartózkodnak, ezért nagyon fontos, hogy ők is betartsák azt, hogy lakásukat nem hagyhatják el, vendéget nem fogadhatnak. Müller Cecília kiemelte, érdemes a család többi tagjának elkülönülve tartózkodnia betegtől, lehetőleg egy másik ingatlanba költöznie. Ha ez nem megoldható, akkor az intézményi karantén rendelkezésre áll - emelte ki.
        Az intézkedés célja, hogy a járvány terjedését lelassítsuk, és a lehető legminimálisabbra csökkenjen a személyes találkozás lehetősége még akkor is, ha valaki enyhe tünetekkel vészeli át a betegséget.
        Kérdésre válaszolva a szakember elmondta, folyik a járványügyi vizsgálat a dél-koreai vívók esetében, akiknek pozitív lett a vírustesztje. Azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint két idős ember hunyt el a Szent Imre kórházban, akiknél haláluk után derült ki koronavírus-fertőzöttségük, Müller Cecília kijeleztette: továbbra is egy ember halt meg koronavírus-fertőzésben Magyarországon, más ilyen esetről nem tudnak.
        Müller Cecília kitért arra, hogy a háziorvosoknak alapesetben is rendelkeznie kell védőfelszereléssel, de mivel ezek beszerzése nehézkessé vált, ezért alakították ki a mentőállomásokon üzemelő depókat, ahol ezek az eszközök átvehetők. A napokban juttattak el 19 344 darab "ffp3"-maszkot ezekre a mentőállomásokra.
        Az eszközellátottsággal kapcsolatban elmondta, nem minden egészségügyi dolgozót fenyeget egyformán a megbetegedés kockázata, azoknak, akik az intenzív osztályon igazoltan koronavírusos beteget ápolnak teljes védelem jár.
        Müller Cecília megköszönt minden olyan felajánlást, amely a védőmaszkok gyártására irányul, jelezte, ezeket és bármilyen felajánlást az operatív törzsnek kell továbbítani.

MTI


2020 MÁR 20 07:33:00/