Korszerűsítés a győri kórházban: napelemeket szereltek fel
A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház tetejére európai uniós forrásból napelemeket szereltek fel. A beruházással évente 11,5 millió forintot takarítanak meg.
Tamás László János kifejtette: 1060 napelemet szereltek fel a 190 millió forintos beruházás keretében a központi, valamint a reumatológiai és mozgásszervi rehabilitációs osztálynak helyet adó Híd utcai telephelyen, ezek együttesen mintegy száz háztartás energiaigényét fedezik. 
A havi egymillió forintos megtakarítás csekélynek tűnik, de korábban korszerűsítették a fűzési rendszert is - mondta, hozzátéve: figyelik a pályázati lehetőségeket, és reményeik szerint hamarosan bővíthetik a napelemek számát, és kicserélhetik a nyílászárókat is.
Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett: a Környezet és Energia Operatív Program forrásaira az utolsó egy évben pályázhattak az állami intézmények, számukra korábban nem voltak lehívhatók ezek a fejlesztési összegek. 
A következő időszakban azonban gyorsabban, és akár nagyobb összegek is lehívhatóak lesznek - tette hozzá.
Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy az egészségügyi intézmény mostani fejlesztése jól beleillik a köztársasági elnök klímavédelmi kampányába. 
Jelezte: a kormány 2030-ig 20 százalékra szeretné növelni a megújuló energiák felhasználását.


Forrás: MTI - Fotó: Mountain/ Ash (Flickr.com)
2015 OKT 10 18:21:08/