Berlin, 2019. október 29., kedd (MTI) - Egészségügyi innovációval foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások - startup cégek - mutatkoztak be kedden Berlinben az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fóruma, a Health Week keretében.

    Az innovatív magyar vállalkozások németországi ismertségének növelését támogató Startup Campus Berlin program másodszor szervezett bemutatót az egészségügyi ágazat legnagyobb szabású berlini találkozója alkalmából. A prezentációkat ezúttal egy pódiumbeszélgetés előzte meg, amely az információkat hosszú időtávról és nagy tömegben tartalmazó adatbázisok - big data - egészségügyi hasznosításáról szólt.
    Az egyik résztvevő, Szócska Miklós korábbi egészségügyi államtitkár, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója magyar fejlesztéseket, köztük az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) bemutatva hangsúlyozta, hogy az úgynevezett adatvezérelt egészségügyi megoldásokkal sok életet lehet megmenteni és sok közpénzt lehet megtakarítani.
    Az adatkezelés európai uniós szabályaival kapcsolatban kiemelte, nagy szükség van arra, hogy kibontakozzék az új "európai felvilágosodás", különben az európaiak nem a folyamatokat alakító, befolyásos tényezőként jelennek meg a globális térben, hanem a közösségen kívüli óriásvállalatok "adatrabszolgái" lesznek.
    Hozzátette: az egészségügyi adatok megosztása a közösséggel éppen olyan fontos, mint a véradás vagy a szervadományozás, mert ugyanúgy életet menthet.
    Sylvia Thun, a berlini Charité egyetemi klinika - Európa legnagyobb kórháza - egészségtudományi kutatóintézetének digitális egészségügyi megoldásokkal (e-Health) foglalkozó igazgatója az uniós előírásoknál is szigorúbb német adatkezelési szabályokról szólva, hogy a Charitén a munkatársak több száz különböző informatikai rendszerrel dolgoznak, amelyek összehangolását - az úgynevezett interoperabilitás megteremtését - nagyban hátráltatja az adatok hozzáférhetőségét erősen korlátozó jogszabályi környezet.
    Tim Conrad, a berlini Freie Universität kutatóegyetem egészségügy-informatikai szakértője kifejtette, hogy számos módszerrel lehetne javítani a helyzeten, létezik például több titkosítási megoldás a személyes vonatkozású adatok anonimizálására, és az a szabály is hasznos lenne, hogy a közpénzzel támogatott kutatások révén létrejövő adatbázisokhoz szabad hozzáférést kell biztosítani.
    A Startup Campus Berlin program az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. kezdeményezésére jött létre, a kelet-közép-európai régióból és Magyarországról több tucat cégnek teremti meg a külpiacra jutás lehetőségét a német fővárosban. A berlini magyar nagykövetséggel együttműködésben rendezett fórumon részt vett a többi között a Drukka Digitals nevű, startupok felépítésére és digitális termékek fejlesztésére szakosodott ügynökség, amely demenciában szenvedő betegek és hozzátartozóik támogatását szolgáló új projektjét mutatta be.
    A budapesti ügynökség egy úgynevezett okos otthon megoldást fejlesztett, amelynek lényege, hogy egy okostelefonon vagy más okos eszközön futó alkalmazás a lakásban elhelyezett apró érzékelők révén emlékeztetőket küld az emlékezőképesség idővel egyre nagyobb károsodásával sújtott betegnek a feltétlenül elvégzendő feladatokról, például a bejárati ajtó bezárásáról, és ha nem reagál, először fény- és hangjelzésekkel, majd a gondozó, hozzátartozó értesítésével segíti a veszély elhárítását.
    A fórum visszatérő vendége volt az egyik híres magyar kutyafajtáról, a puliról elnevezett Fitpuli alkalmazás, amelynek fejlesztői az utóbbi egy évben több magyarországi nagyvállalatot megnyertek előfizetéses modellben működő szolgáltatásuknak, és most Nyugat-Európában kívánnak terjeszkedni.
       Okostelefonra fejlesztett alkalmazásuk vállalati egészségmegtartási, egészségfejlesztési programokhoz biztosít platformot. Automatikusan gyűjt az életmódra vonatkozó információkat, amelyek alapján a munkavállalónak személyre szabott elemzést és motivációs, fejlesztő megoldásokat kínál, a munkaadónak pedig összesített és anonimizált adatokat a munkavállalók állapotáról.
        Mindez munkavállalónként havonta csupán egy csésze kávé árába kerül, és nemcsak a dolgozók javát szolgálja, hanem csökkenti a megbetegedésekből fakadó költségeket is, amelyek a munkaadót terhelik - emelték ki a rendezvényen, amelyen több további magyar startup cég is bemutatkozott a nemzetközi közönség előtt.

MTI

2019 NOV 01 06:34:00/