Még beadhatóak az influenza elleni védőoltások
Felszeghy Sára háziorvos, a Miskolci Vállalkozó Háziorvosi Rendszert Működtető Egyesülés főorvosa szerint még senki nem késett el az influenza elleni védőoltás beadatásával, hiszen még nincs járvány az országban.

A szakember vasárnap az M1 aktuális csatorna délutáni műsorfolyamában azt mondta, az oltástól számított két hét alatt alakul ki a védettség az influenzával szemben, így ebből a szempontból sincs még elkésve az, aki még nem kérte a szérumot.
    Felhívta a figyelmet arra, ha valaki a betegségre jellemző tüneteket észlel magán, akkor mindenképpen menjen el orvoshoz, mert vírusos, vagy baktérium által okozott megbetegedés esetén eltérőek a gyógymódok. Hozzátette: fontos az ágynyugalom, mert a gyógyulás ideje sokkal rövidebb, illetve elkerülhetőek az esetleges szövődmények, amelyek akár súlyosak is lehetnek.

Forrás: mti.hu fotó: US Army corps of Engine (Flicker.com)
2016 JAN 24 21:02:16/