Megújul a pápai kórház. A keret: 1,5 millió forint
A Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézet új épületének alapkőletétele alkalmából, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kijelentette, hogy a jelenlegi hétéves uniós költségvetési ciklusban kiemelt szerep jut az egészségügynek.
Kovács Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a pápai kórházban kormányzati fejlesztés a két Orbán-kormány időszakában történt, a köztes időszakban pedig a kórház bezárását fontolgatták. Hozzátette, hogy a kórház struktúraátalakítása és fejlesztése a pápaiakat és a környező 49 település lakóit szolgálja majd. 
Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy kórház főigazgatója elmondta, hogy az 1,5 milliárd forintos fejlesztés európai uniós forrásból valósul meg, ebből 483 milliót fordítanak új eszközökre.
Egy új, kétemeletes, 2100 négyzetméteres épületben kap helyet a belgyógyászat, így egy helyen működhet majd, megszűnik a széttagoltsága, az épület alagsorában pedig a patológiai részleg lesz. A fejlesztés eredményeként megvalósul a radiológia szervezeti egysége, rövidül az ellátás ideje, az egynapos sebészetet a központi műtőbe integrálják. Kilencszázhetven négyzetméteren korszerűsítik a kórház több osztályát, köztük a központi radiológiát. Oda új diagnosztikai eszközök is kerülnek, CT, ultrahangkészülék, röntgengépek. Megújul a sürgősségi és a sebészeti osztály is.
A főigazgató elmondta, hogy a munka a kórház egyik régi épületének lebontásával kezdődik várhatóan október 6-án, helyén készül majd el az új épület. A fejlesztés 2015 második negyedévében zárul.
Áldozó Tamás, Pápa polgármestere (Fidesz-KDNP) reményét fejezte ki, hogy a beruházással új korszak kezdődik a kórház életében.


Forrás: MTI
2014 SZE 19 18:40:41/