Budapest, 2019. szeptember 11., szerda (MTI) - Interaktív mentálhigiénés napot rendez szeptember 14-én a Semmelweis Egyetem, ahol az előadások mellett számos személyiségfejlesztő, illetve hozzátartozói csoporthoz csatlakozhatnak a részvevők - mondta az egyetem pszichiátriai és pszichoterápiás klinikájának szakorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hermán Levente hozzátette: az ingyenes rendezvény helyszíne az orvostudományi egyetem Tűzoltó utcai épülete lesz.
    Elmondta: szombaton reggel 10-től este 9-ig két előadóteremben folyamatosan a mentálhigiénia témakörében tartanak előadásokat szakemberek, emellett a résztvevők számos önismeretet fejlesztő és lelki egészséget támogató technikát is kipróbálhatnak. A demenciával küzdők hozzátartozóinak külön csoportot hoznak létre, illetve készülnek egy standdal, ahol egész nap válaszolnak a betegséggel kapcsolatos kérdésekre - ismertette.
    A pszichiáter szakorvos hangsúlyozta: a lelki egészség nagyon fontos része az életének, a gyorsán változó világban pedig olyan új faktorok jelennek meg, amelyekre nincsenek felkészülve az emberek. Ennek jegyében többek között arról lesz szó az előadások során, hogy a digitalizáció hogyan változtatja meg a családi közösség mindennapjait - mondta Hermán Levente.

MTI

2019 SZE 13 08:02:00/