Miről árulkodik a vizelet színe és szaga?
Néha elszíneződik a vizelet, vagy megváltozik a szaga - vajon betegségek állnak az elváltozások hátterében?

A vesékben minden nap kb. 180 liter ún. szűrletet képződik a vérplazmából, ez elsősorban vízből és az abban oldott anyagokból áll. Amíg a szűrlet áthalad a veséken, bizonyos anyagok visszaszívódnak belőle, például glükóz, ionok és aminosavak. A szervezet számára szükségtelen anyagok összegyűlnek a vizeletben, amiket a szervezet a hugyhólyagon keresztül választ ki.

Naponta kb. 1-1,5 liternyi vizelet képződik, bár ennek pontos mennyisége számos tényezőtől függ. A vizelet 95 százalékban vízből áll, míg a maradék 5 százalék olyan anyagcseretermékek, mint a húgysav, kreatinin, valamint nátrium- és kálium-ionok, de vízben oldodó vitaminok és gyógyszerek bomlástermékei is megtalálhatók a vizeletben. A húgyhólyagban a folyadék steril, azaz normális esetben nem tartalmaz kórokozókat. A színét olyan anyagcseretermékeknek köszönheti, mint a bilirubin, ami a hemoglobin vörös vérfestékének bomlásterméke.


Mi a teendő színelváltozás esetén?

Az egészséges vizelet színe a világossárga és a borostyánszín között mozoghat. Ha a szervezet kevés folyadékot választ ki, a vizelet szín sötétebb - ez akkor következik be, ha például sokat izzad, vagy túl kevés folyadékot fogyasztott. Reggelente is sötétebb lehet a vizelet színe.

“Ennek az az oka, hogy éjszaka nem iszunk, és a vizelet sűrüsödik.” - magyarázza a jelenséget Christian Stief professzor, a müncheni egyetemi urológiai klinikájának igazgatója. Minél több vizet választ ki a szervezet a veséken keresztül - például a bőséges folyadékbevitel miatt -, annál világosabb lesz a vizelet színe. 

Nyugtalanító látvány lehet a vöröses vizelet, hiszen ez azt is jelentheti, hogy vér került a vizeletbe.  „Ilyen tünet esetén mindenképp keressünk fel egy orvost, hiszen akár vese- vagy hólyagrákot is jelezhet.” - figyelmeztet Stief professzor. Azonban ha ezzel egyidejűleg fájdalmas a vizelés, valószínüleg mindössze egy hólyaghurutvállhat a panaszok mögött. Kólikás fájdalmak esetén vesekőre gyanakodhatunk. Azonban nem csak valamilyen betegség miatt színeződhet vörösesre a vizelet. Számos esetben valamilyen étel a ludas - például a cékla is elszínezheti a vizeletet. 

A barnás vizelet májbetegségre utalhat, például hepatitiszre. Ennek további jele, ha a széklet világosabbra vált. Fontos tehát, hogy orvoshoz forduljunk, ha a vizelet szokatlan színűre változik.

A vizelet normál esetben tiszta folyadék. Ha zavarossá válik, nyálkás részecskéket vagy pelyhecskéket tartalmaz, az arra utalhat, hogy a vizelet túl sok fehérjét tartalmaz. Rendellenesség esetén a vizeletbe genny, fehér vértestecskék vagy elhalt sejtek is kerülhetnek. 

“A zavaros vizelet hólyaghurutra vagy vesebetegségre is utalhat.” - hívja fel a figyelmet az urológus.


Mire gyanakodjunk, ha fura a szag?

Mindenki számára ismerős a maró vizeletszag például az autópályák melletti mosdókban. Ha a környezetben előforduló baktériumok megkezdik a vizelet összetevőinek lebontását, a folyamat közben ammónia keletkezik, ez felelős a szúrós szagért. Vizelés közben azonban általában a vizeletnek nincs, vagy jellegtelen a szaga - kivéve, ha például korábban spárgát fogyasztott. A kellemetlen szagú friss vizelet húgyúti fertőzésre is utalhat, míg ritka esetekben daganatos megbetegedés okozhat rothadt szagot. Ilyen elváltozások esetében is célszerű egy szakorvost felkeresni és kivizsgáltatni magunkat.


Forrás: www.apotheken-umschau.de - kép: Juanedc (flickr.com)
2015 AUG 24 18:53:01/