Budapest, 2018. június 30., szombat (MTI) - "Moss kezet!" jelszóval kampányt indít a fertőzések megelőzésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága a Semmelweis-nap rendezvénysorozatához kapcsolódva.

  Az Emmi egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: a július 1-jén kezdődő és a hónap közepéig tartó kampányban a kézmosás fontosságára hívják fel a figyelmet a kórházi és egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésére.
    Hangsúlyozták, halaszthatatlan kérdés a kórházi fertőzések megelőzése annak ellenére, hogy Magyarországon az elmúlt években határozott javulást sikerült elérni ezen a területen, nemzetközi összehasonlításban is egyre jobb helyen szerepel az ország.
    Hozzátették, Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár hivatalba lépése óta az egyik fontos céljának tekinti, hogy minden kórházban kiemelt betegbiztonsági kérdésként kezeljék a fertőzések megelőzését. Ennek jegyében hamarosan elkészül az országos módszertani, cselekvési és felügyeleti rendszer, amelynek kialakításában hazai szaktekintélyek vesznek részt.
    "Kovács Attila országos tisztifőorvos a kormány szándékait szem előtt tartva kiemelt figyelmet fordít az ezzel kapcsolatos feladatok magas színvonalú szakmai támogatására, illetve az infekciókontroll-tevékenység hazai megerősítésére" - írták.
    A kézmosás fontosságát hangsúlyozó kampányt az államtitkárság a Jobbulást! Alapítvánnyal együttműködésben, a JCDecaux vállalat támogatásával valósítja meg. A cég ezúttal száz citylight felületet ajánlott fel a fertőzésmegelőzéssel kapcsolatos figyelemfelhívásra - közölte az Emmi egészségügyért felelős államtitkársága.

MTI

2018 JÚL 02 10:33:17/