Nem gyógyítható, de kezelhető a pikkelysömör
Bár a pikkelysömör genetikai okokra vezethető vissza, kialakulásához több tényező együttes hatása szükséges. Az orvostudomány jelen állása szerint a betegség nem gyógyítható, elsősorban tüneti kezelést alkalmaznak. Új reményt jelenthetnek ugyanakkor a biológiai terápiák.

Sok esetben a könyök, vagy a térd környékén jelennek meg a piros plakkokA lakosság jelentős részének hiányos ismeretei vannak a pikkelysömörről, holott egyáltalán nem ritka betegségről van szó. A világ minden pontján igen elterjedt, átlagosan az összlakosság 1,5-3 százaléka szenved tőle kisebb-nagyobb mértékben. Európában meghaladja a tízmilliót a regisztrált betegek száma, a magyar egészségügy pedig körülbelül 150-200 ezer beteget tart nyilván.


Több tényező szükséges a kialakulásához

A tünetek jellegzetesek, ami szövettani vizsgálat nélkül is könnyen azonosíthatóvá teszi a betegséget. A bőrfelszínen jellegzetes, több centi átmérőjű vörös foltok (úgynevezett plakkok) jelennek meg, melyek hámlani kezdenek. Hámló jellegére utal maga a név is, a psora ugyanis egy görög szó, amely pikkelyt jelent.


Multifaktoriális betegség, azaz kialakulásához több tényező szükséges egyszerre, melyek mindegyike még nem tisztázott. Annyi biztos, hogy a betegségre való hajlam örökölhető,emiatt családon belül halmozódás figyelhető meg. Amennyiben mindkét szülőnél jelentkezett, a gyermekük 60-75 százalékos eséllyel örökli azt. Ha genetikai hajlamot örököltünk pikkelysömör kialakulására, akkor bizonyos ingerekre a bőr psoriasisos tünet megjelenésével válaszol. Egy ilyen inger a bőrünket érő számos hatás egyike lehet, például égés, tetoválás, vagy valamilyen rovar csípése. Elősegítheti a kialakulását számos bakteriális, illetve gombás fertőzés, ami a bőr gyulladását eredményezi. Kialakulhat pikkelysömör valamilyen más megbetegedés - például cukorbetegség, idült arcüreggyulladás vagy májbetegség - hatására is. Kísérletek igazolták, hogy egyes gyógyszerek is hozzájárulhatnak a bőrbetegség kialakulásához.


Hogy milyen helyen és mekkora kiterjedésben jelentkezik a betegség, az egyénfüggő. Sok esetben csak a könyök, vagy a térd környékén jelennek meg a piros plakkok, előfordulhat azonban, hogy a több tenyérnyi kiterjedésű foltok a bőrfelszín komoly részét elfoglalják. A páciensek szenvedését a betegségen túl megnehezíti a társadalmi megbélyegződés, sokan ugyanis nincsenek tisztában vele, hogy a pikkelysömör nem fertőz, és inkább mindenfajta érintkezést kerülnek a pácienssel. Emiatt a beteg elszigetelődik, és maga is kerülni kezdi az embereket. A testi tünetek mellett ezért a betegség lelki aspektusával is fontos foglalkozni.


Az orvostudomány jelen állása szerint a betegség nem gyógyítható, ezért a terápiák a tünetek enyhítésére, a foltok eltüntetésére irányulnak. Enyhébb esetekben a plakkon található pikkelyek hámlasztókkal - kimondottan erre árusított kenőcsökkel, illetve sós fürdővel - is eltávolíthatóak, súlyosabb megjelenésekor azonban a pikkelysömör gyógyszeres kezelést igényelhet. Ilyen esetben retinoidokat, vagyis az A-vitamin szintetikus származékait írják fel a betegnek, amely rendszeres szedés mellett normalizálhatja a szarusodás folyamatát.


Forrás: medipress - pixabay
2016 NOV 01 16:00:00/