Nem került szennyeződés a budaörsi vízhálózatba
A Vízművek tájékoztatása szerint a lakossági vízhálózatot nem érinti a szennyeződés, amely a budaörsi ipartelepen rosszulléteket okozott.

Korábban Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója elmondta, hogy egy budaörsi ipartelepről húsz embert vittek kórházba, mert felmerült a gyanú, hogy "egészségre ártalmas anyagot tartalmazó folyadékot" fogyasztottak.

Az Origo az esetről azt írta, hogy az ipartelepen dolgozók egy része nem sokkal dél után lett rosszul: arra panaszkodtak, hogy túl édes a víz. A hírportál értesülése szerint fagyálló kerülhetett a zárt vízhálózatba, de egyelőre nem tudni, hogyan, mert az ÁNTSZ még nem fejezte be a vizsgálatokat. A polgármesteri hivatal kabinetfőnökére hivatkozva az Origo azt közölte: elszigetelt esetről van szó, a vízminőségromlás nem érinti a lakosságot.

Az MTI úgy tudja, hogy az ipartelepen hétfőn karbantartást végeztek a klímaberendezésen, és a rendszerbe nyomott folyadék szivároghatott át az ivóvízhálózatba. Állítólag 25 ember ivott a rossz ízű vízből, és húszan panaszkodtak rosszullétre, őket vitték kórházba.

A Pest Megyei Kormányhivatal későbbre ígért információt a Budaörsön történtekről.

Az ügyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és a rendőrség is vizsgálódik, az illetékes kormányhivatal későbbre ígért információt az MTI-nek.

A Fővárosi Vízművek közleményében azt írta: a Budaörsön az Akron utca 1-es szám alatt található logisztikai logisztikai központ belső vízhálózatába jutott - mint írták - "egészségre nem káros" propilén-glikol. Ez mint kiemelték: nem a Fővárosi Vízművek Zrt. vezetékeiből jutott a telep belső hálózatába, illetve nem juthatott a külső, közösségi vízhálózatba sem a korszerű műszaki megoldások miatt.

A telepen kívüli víz továbbra is kiváló minőségű és fogyasztható - szögezte le a Fővárosi Vízművek.

Forrás: mti.hu - fotó: Robin Corps (flickr.com)
2015 AUG 04 21:04:36/