Budapest, 2018. április 11., szerda (MTI) - Állatkísérletekkel és gépi intelligenciával vizsgálhatja a látás idegrendszeri folyamatait egy magyar vezetésű nemzetközi kutatócsoport.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontban dolgozó Orbán Gergő és nemzetközi csapata 1,35 millió dollárt (mintegy 345 millió forintot) nyert el a 2018 májusában induló Fusion of evidence and expectation (Az elvárások és a bizonyosság fúziója) című hároméves projektre a Human Frontiers Science Program pályázatán. A döntőbizottság 780 pályázatból 31-nek ítélt oda támogatást, Magyarországról utoljára nyolc éve hirdettek nyertest - közölte az MTA szerdán az MTI-vel.
    A nemzetközi együttműködésben zajló projekt központi feltételezése, hogy az aktuális és korábbi információk fúziójának jellegzetességei már az agyi feldolgozás korai szakaszában, tehát az elsődleges látókéregben is megjelennek. A kutatók párhuzamosan végeznek kísérleteket egereken és majmokon, így igen eltérő nézőpontból és módszerekkel vizsgálhatják ugyanazt a jelenséget.
    A kísérleteket a frankfurti Ernst Strüngmann Institute-ban és a University of California Los Angeles (UCLA)-n végzik, a projektben létrejövő hatalmas adathalmazok matematikai elemzése két magyar kutató vezetésével zajlik.
    Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközponton belül működő, Orbán Gergő vezette kutatócsoport a populációs analízis eszközeit fejleszti és alkalmazza a mérések kiértékeléséhez. A University of Cambridge professzora, Lengyel Máté kutatócsoportja a számítógépes látás és gépi tanulás által ihletett elképzelések alapján konstruál agyi információfeldolgozási modelleket.

MTI

2018 ÁPR 11 14:45:04/