Nincs elég vakvezető kutya...
Sokkal több vakvezető kutyára volna szükség, mert a vak emberek csupán 1%-át segíti vakvezető kutya - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Látótárs elnevezésű projektjének vezetője az MTI-nek. 
Temesváry Krisztina közölte: ma Magyarországon mintegy 100 körüli azon kutyák száma, amelyek vakvezető tanúsítvánnyal rendelkeznek. Évente ugyanis csak igen kevés - 10 körüli - vakvezető kutyát tudnak kiképezni, mivel ez drága és időigényes. 
    
Egy vakvezető kutya kiképzése mintegy 2 évig tart és csaknem 2 millió forintba kerül. Ezért is döntött úgy a Nébih, hogy egy vakvezető kutya képzését nyomon kíséri és segíti a hivatal.
    
Magyarországon négy vakvezetőkutya-kiképzéssel foglalkozó központ működik, a legnagyobb Csepelen. A vakvezető kutyák kiképzéséhez szükséges anyagi forrásokhoz főként pályázatok útján és adományokból jutnak hozzá a kiképzéssel foglalkozók.
    
A Nébih azért is tartja fontosnak a Látótárs projektet, mert felhívja a figyelmet a segítő - kiemelten a vakvezető - kutyák társadalmi szerepének fontosságára. A vakvezető kutyák világnapját április 27-én tartják - mondta a projektvezető, hozzátéve, hogy a Nébih felhívja mindazokat, akik az országban valamilyen módon segíteni tudják a vakvezető kutyák kiképzését, csatlakozzanak a Látótárs projekthez. 
    
Az érdeklődők bővebb információt a programról a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél kaphatnak.


Forrás: mti.hu
2015 ÁPR 26 23:13:59/