Budapest, 2018. augusztus 26., vasárnap (MTI) - Mivel az állatok kevésbé védettek a szúnyogfertőzéssel szemben, veszélyeztetettebbek a nyugat-nílusi lázra - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Az Állatorvostudományi Egyetem tanárát annak kapcsán kérdezték, hogy Magyarországon eddig csaknem hatvanan fertőződtek meg a nyugat-nílusi lázzal.
    A szakember elmondta: a betegség gazdái a vad madarak, a vírust a szúnyogok közvetítik. A fertőzésre elsősorban a lovak fogékonyak.
    Rusvai Miklós viszont kiemelte: az emlősök szervezete, így a ló és az emberek szervezete is zsákutca a vírus szempontjából. A vírusfertőzés csak a madarakban éri el azt a szintet, hogy át tudják adni a vírust.
    Kitért arra is, hogy az emberek esetében vannak különböző hajlamosító tényezők, amelyek fokozhatják a vírus iránti fogékonyságot. Ilyen lehet a magas vérnyomás, a cukorbetegség, vagy más krónikus betegségek - sorolta.
    A lovak számára már van vakcina a betegség megelőzésre. Az embereknek viszont még sem vakcina, sem gyógyszer nem áll rendelkezésre. Ezért az orvos is csak azt tudja mondani, mint az influenzánál, hogy egyszerűen "ki kell heverni a betegséget" - fogalmazott a virológus.
    Kovács Attila, az országos tisztifőorvos csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: Magyarországon nincs járványveszély a nyugat-nílusi láz miatt. A tisztifőorvos tudatta: a nyugat-nílusi vírus 50 éve van jelen Magyarországon. Azóta minden évben van 10-40 fertőzött, tavaly 23 megbetegedést regisztráltak. Mivel idén korábban kezdődött a szezon, több megbetegedés lehet, mint tavaly. Különösen azért, mert ebben az évben a tavaszi időjárás is a szúnyogok szaporodásának kedvezett.

MTI

2018 AUG 28 06:31:00/