OGYÉI: kétmilliárd forintos fejlesztés a betegbiztonság erősítésére
     Budapest, 2018. január 22., hétfő (MTI) - A betegbiztonságot erősítő fejlesztésekre fordíthat 2 milliárd forintot az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI). A kétéves projekt keretében többek között étrend-kiegészítőkről, gyógyszerekről, s azok mellékhatásairól adatbázisokat, ajánlásokat dolgoznak ki, az időskorúaknak táplálkozási ajánlást készítenek, s vizsgálják az e-cigaretta egészségre gyakorolt hatásait is.


 Az OGYÉI hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: az Európai Unió társfinanszírozásával 2 milliárd forintból megvalósuló "Komplex egészségvédelem és szemléletfejlesztés a táplálkozás és a gyógyszerfogyasztás területén" című kiemelt projekt korszerű informatikai megoldásokat is jelent: a fejlesztések nyomán létrejövő adatbázisok, ajánlások jelentős zöme a lakosság és a szakemberek informáltságát, "ezen keresztül pedig a betegbiztonságot szolgálják" - írták. 
    Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkárságával kötött megállapodás kiemelt célja a fogyasztók táplálkozással, gyógyszerekkel, gyógyszerbiztonsággal kapcsolatos ismeretekhez való hozzáférésének bővítése. A pályázat révén lehetővé válik, hogy - a gyártók állítása alapján - a szakemberek és a fogyasztók pontosan megismerhessék, az általuk vásárolt étrend-kiegészítő és speciális gyógyászati célra szánt tápszerek milyen összetevőket és hatóanyagokat tartalmaznak. A készülő adatbázis a jelenlegihez képest sokkal több információt tartalmaz majd, ezzel is segítve a tudatosan táplálkozók informáltságát, illetve az orvosok, gyógyszerészek munkáját - emelték ki.
    Azt írták: az adatbázisban mintegy kilencezer készítmény adatai lesznek elérhetők. Ezzel együtt a minőségértékelési rendszert is továbbfejlesztik, továbbá egy laboratóriumi rendszert is kiépítenek.
    Emellett megújul és a betegek számára "értelmezhetőbbé", kereshetővé válik a klinikai-és a beavatkozással nem járó vizsgálatok adatbázisa is. A transzparens, magyar nyelven elérhető adatokkal a betegek is ellenőrizhetik, van-e olyan vizsgálat, melynek révén esetleg "remélhetik állapotuk javulását" - írta az OGYÉI.
    A projektben jelentős hangsúlyt kap a gyógyszerek mellékhatásainak jelentését ösztönző rendszer fejlesztése is, ugyanis - mint kiemelték - "a betegektől származó információk nélkülözhetetlenek" a gyógyszerfejlesztések folyamatában. Készül egy speciális "gyógyszer-interakciós" adatbázis is, s mindemellett a betegbiztonságot növelő, hamisítás elleni fejlesztésekre is jut forrás a támogatásból.
    A pályázat lehetőséget teremt arra is, hogy a gyógyászati segédeszközök használatával kapcsolatos ismeretek bővüljenek. Különösen nagy hangsúlyt fordítanak az időskorúak táplálkozási ajánlásának elkészítésére - írta az OGYÉI, hozzátéve: ezzel kapcsolatban több nagy kutatást és felmérést is készítenek az intézetnél dolgozó táplálkozástudományi szakemberek.
    Szintén a projekt keretében vizsgálják az e-cigaretta egészségre gyakorolt hatásait is. Azt írták: "pillanatnyilag ez egy olyan terület, mely kevés megbízható tudományos bizonyítékot hordoz"

MTI

2018 JAN 25 07:44:00/