Rossz hatással van a vesebetegségre, ha valaki nem alszik eleget
Dr. Ana Ricardo, a chicagói Illinois Egyetem szakembere úgy véli, hogy a krónikus vesebetegek állapota tovább romolhat, amennyiben nem alszanak megfelelő mennyiséget.
Dr. Ana Ricardo, a chicagói Illinois Egyetem szakembere úgy véli, hogy a krónikus vesebetegek állapota tovább romolhat, amennyiben nem alszanak megfelelő mennyiséget.

A szakember fenti véleményét egy 432 ember bevonásával készült kutatásra alapozza, melyben az alanyokat 5-7 napon át egy csuklójukra szerelt monitor segítségével kísértek figyelemmel, majd ezt követően még öt éven át nyomon követték egészségi állapotukat. A vizsgálatban résztvevők átlagosan 6,5 órát aludtak éjszakánként, közülük 70 embernél állt fenn vesebetegség, és 48 személy halt meg a kutatás ideje alatt.

Miután minden egyéb tényezőt is figyelembe vettek, a kutatók megállapították, hogy minden egyes plusz alvással töltött óra közel 19 százalékkal csökkentette a vesebetegség kockázatának mértékét, és az sem volt mindegy, hogy az alvás minősége milyen volt, minél rosszabbul aludt ugyanis valaki, annál hajlamosabbá vált a vesekárosodásra. A szakemberek még egy érdekes megfigyelést tettek: azok a személyek, akik napközben gyakran voltak álmosak, 10 százalékkal nagyobb arányban vesztették életüket a kutatás ideje alatt, mint azok, akiknek nem volt ilyen panaszuk.

A vizsgálat további részleteiről a kutatók az Amerikai Nefrológiai Társaság Chicagóban megrendezett konferenciáján számolnak be az érdeklődőknek.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2016 NOV 25 16:00:00/