Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Varsó, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - Semmelweis Ignác szobrát avatták fel csütörtökön a krakkói Jagelló Egyetem nőgyógyászati klinikáján, a magyar orvos tiszteletére meghirdetett emlékév alkalmából rendezett ünnepségen részt vett a város és az egyetem vezetői mellett a Semmelweis Emlékbizottság elnöke, Rosivall László egyetemi tanár is.

    Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul az MTI-vel közölte: a robusztus, a Semmelweis Emlékbizottság által rendezett közgyűjtés eredményeképp felállított mellszobor ezentúl a krakkói klinika egyik központi helyén látható, ahol az orvosok és a betegek "minden nap élő kapcsolatban lehetnek Semmelweis szellemiségével".
    Rosivall László elmondta: Semmelweis ugyan 200 éve született, de megállapításai, tanai ma is igazak. Ha az orvosok, a kórházi alkalmazottak nem tartanák magukat az általa megfogalmazott fertőzés-megelőzési szabályokhoz, a halálozás sokkal nagyobb lenne - fejtette ki.
    Az emlékbizottság elnöke szerint általános érvényű üzenete van Semmelweis tragikusan végződő életpályájának is.  Rámutatott: nem véletlen, hogy az angolszász nyelvterületen a "Semmelweis-reflex" kifejezés terjedt el azon helyzetek megjelölésére, amikor valaki "bizonyítottan új, alapvető felismerést hoz az emberiségnek, és az emberek nagy része erre ellenállással reagál".
    Semmelweis életművének népszerűsítése azért is fontos, mert az orvos megállapításait "mindenütt használják, de nem mindenütt ismerik eléggé" - jelentette ki Rosivall. Felsorolta a világ azon városait, amelyekben a magyar orvosnak emlékművet állítottak, és megállapította: "méltó és igazságos", hogy e helyek listája Krakkóval is bővült. 
    A magyar kormány 2018-at Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánította a gyermekágyi láz felismerőjének tiszteletére.

MTI

2018 DEC 21 06:23:00/