Sérült és ép előadók közös előadása a Trafóban március 1-jén
A no PARA című esten sérült és ép előadók közösen állítják színpadra a kedd esti előadást a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában.

A nézők három produkciót, Gyulavári Ági és Jobbágy Bernadett egy-egy új koreográfiáját, valamint Mészöly Andrea egy öt évvel ezelőtt készült, ám ma is aktuális, felkavaró előadását nézhetik meg - tájékoztatta a Trafó az MTI-t.

Gyulavári Ági Távolról Áttetsző című produkcióját egy autista lány mozgása és lénye inspirálta, aki egy róla készült videó révén lesz jelen az előadásban. A darab az autizmus kutatásával foglalkozó Mitzi Waltz gondolata nyomán nem betegségként, hanem az idegrendszer felépítésének egy lehetséges módjaként tekint az autizmusra, amely az emberekben rejlő biztonság iránti vágy metaforájaként szövi át a darabot.

Az alkotók azt kutatják, hogyan hangolódhat össze a virtuális világ és a valóság, a technológia és a művészet. Az előadásban összekapcsolódik a hang, a táncfilm, a mozgás és a textil-technológia. A szereplők világító jelmezeit a korábban autisták inspirálta ruhakollekciót tervező Györök Bori készítette.

A darab koreográfusa táncosként kezdte pályáját, majd pszichológiával és táncterápiával kezdett foglalkozni. Elsősorban mentálisan sérült emberekkel dolgozik, munkáiban ötvözi a táncot, a pszichológiát, a táncterápiát és a filozófiát.

Jobbágy Bernadett három éve dolgozik mozgásos szakemberként és táncos-koreográfusként az ArtMan Egyesületnél, emellett rendszeresen akadálymentesít látássérültek számára kulturális eseményeket. SEJTelem című új koreográfiájában látó és látássérült előadók vegyesen szerepelnek, ötvözve az éneklést és a mozgást.

Mészöly Andrea Beszélj rólam! című 2011-es előadása Bruckner Csaba és Tóth Károly két súlyosan, halmozottan fogyatékos előadó, valamint Kövesdi László színész és Nagy Andrea táncos élethelyzeteire és emlékeire építve vizsgál társadalmilag rögzült tabukat. Az előadás fontos építőköve Tarr Bence László Korlátlan korlátoltság című írása és Illyés Gyula Az éden elvesztése című oratóriuma. Az írások hangfelvétel és élő szó formájában jelennek meg a darabban.

Mészöly Andrea 1993 óta foglalkozik kortárs tánccal. Dolgozott már együtt Szabó Benke Róbert fotóművész-performerrel, Rutkai Bori énekes-performer képzőművésszel, Szabó Réka koreográfussal és Árvai György rendezővel. Az évek során több külföldi ösztöndíjat is elnyert. 2011 óta tagja az ArtMan Mozgásterápiás Egyesületnek.

A Trafó évről évre biztosít egy estet az oktatási, művészeti és terápiás programokat létrehozó szervezet tagjainak. Az egyesület fő feladatának tartja a fogyatékos emberek testi és lelki állapotának javítását, és azoknak a speciális értékeknek a felmutatását, amelyeket a különböző sérülésekkel élők a többségi társadalom számára nyújtani tudnak.


Forrás: www.mti.h - fotó: tutu (flickr.com)
2016 FEB 28 11:07:20/